13 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAbszolút PécsÉrdemes lesz kimenni a Sétatérre!

Érdemes lesz kimenni a Sétatérre!

Hat hazai és három külföldi táncegyüttes mutatkozik be a Déli Kapu Nemzetközi Folklórfesztiválon, amelynek második alkalommal, augusztus 17. és 19. között ad otthont Pécs. Az esemény helyszíne a Sétatér lesz, az előadások mindhárom nap este fél nyolckor kezdődnek.

A nyitónapon, szombaton Időtlen értékeink címmel a balatonlellei Lelle Táncegyüttes és a pécsi Mecsek Táncegyüttes ad válogatást a Kárpát-medence legszebb táncaiból, vasárnap a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes, a mohácsi Zora Táncegyüttes, a pécsi Baranya Táncegyüttes, valamint a vokányi-újpetrei Német Nemzetiségi Táncegyüttes lép színpadra.

Hétfőn a romániai Ardeleana Folklóregyüttes, a bolgár Trakijtsche Néptáncegyüttes és az olasz Zampognaro Lagaro Folklóregyüttes szórakoztatja a közönséget. A program mindhárom nap táncházzal zárul.

A folklórfesztivált egy-egy, szintén kiemelt esemény előzi meg és követi. A Finnugoria, azaz a finnugor népek nemzetközi kulturális fesztiválja keretében augusztus 16-án komi és orosz ének-, valamint néptáncegyüttesek lépnek fel, augusztus 20-án pedig a Magyarok kenyere ünnepre kerül sor a baranyai megyeszékhelyen. A fesztiválok zárásaként a Misina Táncegyüttes ad gálát a Dóm téren felállított színpadon.

A Sétatérre már augusztus 15-én is érdemes ellátogatni, ugyanis mintegy negyven kitelepülő vendéglő és borászat várja közönséget.

– Az volt a célunk, hogy a rövid nyári szünet után a legmelegebb évszak végére ismét kicsábítsuk a pécsieket a gesztenyefák alá. A körítés ugyanaz lesz, mint júniusban és júliusban: a legkedveltebb környékbeli borokat kínálják, harapnivalót kaphatnak a térre kilátogatók, s ismét megpihenhetnek a megszokott sörpadokon. A programon viszont ismét csavartunk egyet – mondja az augusztus végi sétatéri napok szervezését összefogó Pécsi Fesztiválszervező NKft. ügyvezetője.

Fodor József beszámolt róla: elsősorban a folklór, az állami ünnep és a finnugor hagyományok jegyében zajlanak az események.

Augusztus 16-án például a Finnugoria Fesztivált rendezik meg, amely a hazánkban több helyen zajló kulturális fesztivál részeként ad programot a pécsieknek. Városunkban ezen a napon a sétatéri színpadot a Liszva Vojt nevű orosz és komi néptáncegyüttes „veszi be”, majd közös táncra hívják a pécsieket is éjjel tíz órától.

 

Aki vesz a cipókból, szegény gyerekek ebédjét támogatja…

Augusztus 17. és 19. között pedig a tavaly már sikerrel futott Déli Kapu Fesztivál nyújt csemegéket.

– Magyar és a környező országok népeinek táncaiból kapunk ízelítőt félprofi és profi együttesek tolmácsolásában. Emellett minden éjjel tíz órától ők is táncba viszik a fesztiválozókat – mondja Gálber Attila, a Déli Kapu szervezője.

Szombaton például Időtlen értékeink címmel válogatást láthatunk a Kárpát-medence legszebb táncaiból a balatonlellei Lelle Táncegyüttes szereplésével. Vasárnap a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes főként magyar táncokat rop, a mohácsi Zora és a pécsi Baranya Táncegyüttes pedig a magyar mellett délszláv – horvát, szerb, macedón – produkciókat ad elő, hogy az kellően bemelegítse a pécsiek lábát a vokányi-újpetrei német nemzetiségi táncok előtt.

Programok (a nagyításért KLIKK IDE!):

A hétfői estén neves külhoni csapatok érkeznek a színpadra: az Ardeleana Folklór Együttes Romániából, a Trakijtsche Néptáncegyüttes Bulgáriából, a Zampognaro Lagaro Folklór Együttes Olaszországból jön a pécsieket szórakoztatni.

Ezzel ugyanakkor még nem ér véget a hosszú hétvége: kedden, állami ünnepünkön reggeltől családi játszóházat működtetnek, hogy délután fél ötkor kezdetét vegye a Magyarok kenyere program. Páva Zsolt polgármester, valamint az erdélyi árvákat gondozó alapítvány vezetője, Böjte Csaba testvér és az ötletgazda Korinek László mond majd köszöntőt, fellép a Mecsek Táncegyüttes, hogy aztán Udvardy György pécsi püspök áldja meg az új kenyeret.

Ez utóbbiból mindenkinek jut majd, ugyanis az alapanyagául szolgáló, az egész Kárpát-medencéből érkező lisztből kis cipókat is készítenek erre a napra. Ezeket bárki megvásárolhatja majd, a befolyó összeget pedig nemes feladatra, gyermekétkeztetésre fordítják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő