10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsÚjra nyit az Apolló

Újra nyit az Apolló

Újra meglódulni látszik az Apolló Mozi szekere, hiszen október elején egy nevét elhallgatni kívánó jótékonykodó egymillió forintos adományt adott a parkolópályára küldött művészmozinak, emellett pedig egy új alapítványt is létrehoztak a mozi megsegítésére. Az Apolló az összefogásoknak köszönhetően október 16-án tehát újra kinyitja kapuit, ráadásul a nyitás alkalmából ingyen filmvetítésekkel várja a látogatókat.

Mint arról korábban hírt adtunk, május 29-én az Apolló a mozit működtető Cirko Film – Másképp Alapítvány döntése értelmében bezárt – ugyan csak átmenetileg. A mozi újranyitásáért pedig azóta küzdött az Apolló társasága és a városvezetés. A feladat teljesítéséhez azonban egy új mozi-üzemeltetőre volt szükség. Ez lett az augusztus végén megalakult, Büki Tibor által vezetett Apolló Mozi Alapítvány.

Varga Gabriella, a mozi vezetője elmondta, hogy az Apolló működésében semmi nem fog változni, ugyanaz a művészmozi marad, aminek a pécsiek megszokták – talán csak kicsit csinosabb. Az anonim egymilliós felajánlás ugyanis jó helyre ment, abból újították fel a mozi előterét, abból vettek új pénztári eszközöket, mivel a régi gépeket a Cirko Film – Másképp Alapítvány angolos távozásakor magával vitte.

Belga, francia, brit filmek is jönnek ismét
Belga, francia, brit filmek is jönnek ismét

A korábbi vetítési rend pedig – mindenki megnyugodhat – visszaáll, napi három előadás várható tehát, valamint az „Apolló hívja Pécset” programsorozat mellett a népszerű Stark-filmklub is visszatér.

Az október 16-ai megnyitóra a mozi vezetősége különleges programot állított össze. Kronológiai sorrendben követik majd egymást olyan szuper 8-as, 16mm-es, és 35mm-es filmek, melyeken pécsi híradórészletek, munkavédelmi tanfilmek, és egyéb helyi érdekességek szerepelnek. A megnyitót követően pedig a címében frappánsan a mozi sorsásra utaló A százéves ember, aki kimászott az ablakon, és eltűnt című svéd vígjáték kerül bemutatásra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő