7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapAbszolút videóUránváros: kofákkal is lehet beszélgetni

Uránváros: kofákkal is lehet beszélgetni

Kint jártunk a nemsokára megújuló uránvárosi Hajnóczy-piacon, ahol a kofák és a vásárlók is egy emberként várják a fejlesztéseket.

A tavaly lezajlott Uránváros Konzultáció során kiderült, hogy a városrészben élők jelentős hányada szerint is korszerűsítésre szorul a Hajnóczy utcai piac, valamint onnan a Laterum Hotelig tartó szakasz is. Az érintett területen fél évszázada nem történt fejlesztés, így tehát mindenképpen ráfér a vérfrissítés a környékre. A tervek szerint a közeljövőben meg is valósul, a kispiacot és környékét a modern kor elvárásainak megfelelően fogják felújítani.


Rendbe teszik a mosdókat és a WC-t, modernizálják az árusítóhelyeket, átépítik a környező közterületeket és járdákat, de több lesz a zöldfelület és a parkoló is. Ez azonban nem minden, a korszerűsített csarnoképületben ugyanis a fedett árusítóhely egy jelentős részét helyi, baranyai termelők-őstermelők számára adnák ki, ezzel is elősegítve a vásárlókat, hogy közvetlenül tőlük szerezhessenek be jó minőségű élelmiszereket.

Nagy Béláné is itt árulja szörpjeit, gyümölcseit, virágait. Arra nem emlékszik már, hogy mikor kezdte, mikor jött először a piacra, de azt jól tudja, hogy ráfér egy kis renoválás a csarnokra és környékére. Mint mondta, sajnos őt már nem igazán érinti a felújítás – mondta – mivel nemsokára abbahagyja a munkát és csak a pihenésre fog koncentrálni.

Nagy Béláné nemsokára már nem árulja portékáit a piacon
Nagy Béláné nemsokára már nem árulja portékáit a piacon

Juhász Imre, uránvárosi nyugdíjas szerint is itt az ideje annak, hogy végre megszépüljön a piac. Mint mondta, amióta a csarnokot felépítették, mindig itt vásárol. Itt mindent megkap, közel van, és néha olcsóbb is, mint más belvárosi bevásárlóhely – mondta. Ha pedig nem vesz semmit, a kofákkal akkor is elbeszélget, akikből viszont egyre kevesebb van – tette hozzá. Felidézte azt is, hogy volt egy olyan tél nemrégiben, amikor a heves szél letépte a tetőszerkezet egy részét, amit ugyan utána megcsináltak, de ettől még bőven ráfér a piacra a modernizálás – emelte ki.

Juhász Imre és Márton Imre: a piac öreg harcosai
Juhász Imre és Márton Imre: a piac öreg harcosai

Márton Imre pár éve árul fém eszközöket, szerszámokat, zárakat a piacon, de már megbánta, hogy nem korábban érkezett, mert úgy érzi, hogy egyre csak csökken a forgalom, amiben nagy szerepet játszhat az, hogy a környéken kevés a parkolóhely, és hogy az „uránvárosi nyugdíjas bányászok már kihaltak”. Végezetül elmondta, hogy örül a fejlesztések hírének, várja is azokat, egyelőre inkább csak kételkedik benne.

Szekeres Árpádné, a Hajnóczy-piac egyik zöldségese 20 éve árul ott. Szerinte csarnoknak komoly problémái vannak, hiszen az épület az 1970-es évektől nem változott, nem fejlődött semmit, a kialakítása pedig olyan szerencsétlenül sikerült, hogy télen megfagynak az árusok és a vásárlók, nyáron pedig megfőnek. Hozzátette, hogy szerinte a zsibárusok erősen visszavetik a piac forgalmát, amit több zöldség-gyümölcsös, halas és húsárus ideköltöztetése talán újra fel tudna lendíteni. Szerinte, komoly változást hozhat a fejlesztés.

A piac és környékének korszerűsítése várhatóan 2017 nyarán kezdődik és mintegy 160 millió forintba kerül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő