9 dolog, amit ki kell próbálnod januárban!

Vajon mit tartogat számunkra az új év első hónapja? Izgatottan válogattunk össze kilenc pécsi programot, eseményt a szokásos havi programajánló cikksorozatunk első idei számában.

1. Csússz a Pécsi-tavon!

Mint ahogy azt decemberben megírtuk, a Pécsi-tó az egyetlen vízfelület közel s távol, amelynek jegén megengedett a korcsolyázás. A jogszabály szerint ami nem tilos, azt szabad, a Pécsi-tó pedig nem esik tilalom alá, így saját felelősségre csak itt léphetünk jégre Baranyában. A héten pedig jön a nagy hideg, akár mínusz 18 fok is lehet a fagyzugokban, úgyhogy minden bizonnyal a Pécsi-tó jege is a biztonságos 10-12 centiméter fölé vastagszik.


2. Hallgasd meg Pécs zenei tehetségeit!

A január 7-én tartandó Made in Pécs Fesztiválon pécsi együtteseknek és szólistáknak nyílik lehetőségük arra, hogy professzionális körülmények között mutassák meg tehetségüket a város zenés klubjaiban. Tavaly 89 zenekar adott minikoncertet, idén pedig már 109 együttessel ismerkedhetünk meg – legyen ez így még sokáig. Az eseményt itt találjuk.


3. Csodáld meg Pertics Flóra cérnarajzait!

A Zsolnay-negyed E78-as termének Kemence Galériájában január 25-től február 15-ig Pertics Flóra, a Művészeti Kar ötödéves festőművész szakos hallgatójának rendhagyó műveit csodálhatjuk meg. Flóra munkáinak legfontosabb összekötő szála a készítés módja: a hímzés. A képeken a textil nyújtotta lehetőségeket figyelembe véve különféle felületképzési megoldások jelennek meg. Az ábrázolt formák mindegyike kísérletezés, játék az anyaggal. Flóra A szerelem vak című akthímzésével a Puszani Nemzeti Tudományos Múzeum díját nyerte el a 4. dél-koreai Bio-Art versenyen. Az eseményt itt találjuk.

pertics-flora2

4. Vesd bele magad a pécsi gasztronómiába!

Lassan sorozattá avanzsáló tesztjeink során az újonnan nyíló éttermeket véleményezzük újságíró kollégákkal. Az elmúlt hónapokban volt bőven tesztelni való, hiszen az Áfium helyén a Hrabal söröző és étterem nyitotta meg kapuit, a Király utcában a Vargyas vendéglő, a Nana bisztró és a Corso Bisztró is megnyílt, legutóbb pedig a Plázában nyílt Cutler Fresh Foodot teszteltük. Ezen kívül az elmúlt hónapokban Brunner Attila, a Blöff Bisztró séfje bronzérmes lett a Kulináris Olimpián októberben, a pécsi Susogó borvendéglő pedig 15 pontot érdemelt ki a Gault&Millau rendszerében. Aki még nem tette volna, foglaljon asztalt ezen helyek valamelyikében még januárban.


5. Látogass el a pécsi esküvőkiállításra!

Ha idén, esetleg jövőre lesz az esküvőnk, érdemes bevésni a január 21-22-i hétvégét a naptárunkba, akkor lesz ugyanis a Pécsi Esküvőkiállítás és Vásár a Tudásközpontban. A pécsi kiállítókon kívül lesznek a rendezvényen vidékről érkező esküvői szolgáltatók is: így jönnek Mohácsról, Bajáról, Szigetvárról, Komlóról, Keszthelyről, Palkonyáról, Kővágótöttösről, Pécsváradról, Dombóvárról, Szigetszentmiklósról, Pogányból, Kozármislenyből, illetve a kiállítók többsége különböző kedvezményekkel várja a látogatókat.


6. Cserélj könyvet a Csorba Győző Könyvtárban!

Ha azok közé az emberek közé tartozunk, akiknek nincs egy külön épületrészük könyvtárnak szentelve, akkor igenis érdemes meggondolnunk, hogy mely köteteket tartjuk meg hosszú évekig. A Csorba Győző Könyvtárnak köszönhetően ingyen és bérmentve cserélhetjük el a már kiolvasott, de még jó állapotban levő könyveinket rég vágyott társaikra január hetedikén. Kattints a további részletekhez.

pexels-photo-110252


7. Utazz, utazz, utazz!

Összegyűjtöttünk kezdő és haladó utazóknak 8 igen hasznos weboldalt, amelyek segítségével olcsón, könnyen és zökkenőmentesen kelhetünk útra. Az a biztos, ha még januárban lefoglaljuk az utat, hiszen ekkor lehet tényleg akciósan hozzájutni a jegyekhez. Jó böngészést, itt!


8. Slammelj a Nappaliban!

Januárban sem maradunk Slam Poetry Club nélkül! Az idei év első témája a fogadalom lesz, a nyereményeket pedig a Bagolyfészek Könyvesbolt ajánlotta fel. Az esemény itt található.


9. Menj kiállításra a Renesoundba!

Az újjáélesztett Hattyúház galériában január 7-től az Origins nevű kiállításnak lehetünk szemtanúi. A kiállítók között lesz Acid, Pumpking, Mr. Task, Czanik Matyas, Takács Bence, Tátrai Barna és Bubreg Bazsi is. Az eseményt ide kattintva böngészhetjük.

Hirdetés