Adjon vért, mert életeket menthet!

Minden héten számos lehetőség adódik a véradásra Pécsett, valahol mindig várják az önkéntes donorokat. Ezen a héten azonban színes, különleges programokkal keretében adhatnak vért a vállalkozók: pénteken a Pécsi Nemzeti Színház szervez véradást, szombaton pedig egy sör-virsli menü jár azoknak, akik a Vérellátó Központba látogatnak el.

Véradó dömping lesz a hét második felében. A Pacsirta utcában az Országos Vérellátó Központ szervez “retro” véradást, egy országos rendezvény részeként. Pécsen kívül Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon és Szegeden várják az önkéntes véradókat. Összesen 1800 véradót várnak a 6 helyszínen, az akció különlegessége pedig a country hangulat lesz, hiszen hangulatos zene kíséretében folyik majd a véradás.

A karukat nyújtók elfogyaszthatják retro menüjüket egy doboz jól megérdemelt Pécsi Sörrel és egy pár virslivel együtt. Sőt, emlékbe egy kis ajándékcsomag is jár söröskorsóval, pereccel, buktával, túró rudival, zsebtükörrel és fésűvel. De a retro véradás programjai nem merülnek ki ennyiben: a vérellátó udvarán bocikat és nyuszikat lehet majd simogatni, illetve retro kiállítás is várja a donorokat, 9-től este 18 óráig.

Egyszóval tényleg érdemes ellátogatni a Pécsi Regionális Vérellátó Központba szombaton, de szigorúan, személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával és tajszámmal felszerelkezve!

A sört pedig nem csak a saját, hanem sok beteg gyógyulására és egészségére szabad felhajtani!

Véradást szervez a Pécsi Nemzeti Színház is, A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karával és a Magyar Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetével karöltve. Ők szeptember elsején, csütörtök délután várják az önkéntes véradókat a Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínházának előcsarnokában.

Természetesen a szervezők sem maradnak ki az akcióból: a kar dolgozói, és a színház társulata is részt vesz az eseményen, valamint minden önkéntes véradót várnak, a jutalom itt sem marad el: számukra a színház kedvezményes bérletvásárlási lehetőséget biztosít.

retro véradás

Hirdetés