Északi ritkaság a Kodály Központban

Alighanem Magyarországon korábban még nem játszott zeneművel lép színpadra a Pannon Filharmonikusok együttese október 6-án, kedd este, a CAFe Budapest keretében, a budapesti Zeneakadémián, október 8-án, csütörtökön pedig a pécsi Kodály Központban.

Jean Sibelius, finn komponista születésének 150. évfordulóját a zenekar azzal ünnepli, hogy műsorra tűzi a szerző igen ritkán játszott, ám kivételes művét, a Kullervo-szimfóniát. Sibelius szerzeménye a Kalevala tragikus sorsú szereplőjéről, Kullervóról írott, öttételes szimfonikus költemény, mely a szólisták és az énekkar szerepeltetésével úgynevezett kórusszimfóniává nemesedik. A zenekar partnere két kiváló, finn szólista, Tuija Knihtilä és Markus Nieminen, valamint a Honvéd Férfikar lesz, akik finn nyelven idézik fel a Kalevala szövegét.

A hangversennyel a zenekar még egy évfordulót ünnepel, Arvo Pärt, észt komponistát 80. születésnapján a szerző Benjamin Britten emlékére írott Énekével (Cantus in memoriam Benjamin Britten) köszönti. A világ egyik legkeresettebb zeneszerzőjének művében énekhang nincsen, csak a vonósok éteri tisztaságú dallamait hallhatjuk. Benjamin Britten emlékének megidézést pedig mi más, mint egy Britten-darab, a Négy tengeri közjáték elhangzása teszi teljessé.

Az északi szerzőket felvonultató hangverseny műveiben nemcsak az a közös, hogy valamennyi mű ritkán hangzik el a hazai zenekarok előadásában, hanem az is, hogy mindegyik darab a vokális és instrumentális műfajok közötti átjárhatóságot példázza, mégpedig úgy, hogy az énekszó éppen ott csendül majd fel, ahol kevésbé várnánk, de „néma” marad akkor, amikor a cím vagy a műfaj mást sugallna.

A zenekart a hangversenyen Bogányi Tibor vezető karmester dirigálja, aki a Sibelius Akadémián − a finn szerzőnagyság partitúráin − nevelkedett dirigenssé, így rá nézve is igaznak látszik Hannu Lintu gondolata, melyet a helsinki Sibelius-tárlat videoinstallációjában oszt meg a közönséggel. Eszerint a finn karmesterek elismertségében valószínűleg szerepet játszhat, hogy a vezénylés fortélyait Sibelius szimfóniáinak tanulmányozásával sajátítják el.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés