6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapAjánljukFüveskönyvek: vallomások az emberről

Füveskönyvek: vallomások az emberről

Szó, zene és tánc – ezt vegyíti mesterien a Füveskönyvek című est, amely különleges, spirituális utazásra hívja a közönséget. Dunai Tamás színművész, Binder Károly zongoraművész és Barkóczi Beáta táncművész produkciója hat majd az érzékeinkre április 29-én este 7 órakor a Pécsi Harmadik Színházban.

Hamvas Béla, Márai Sándor és Weöres Sándor bölcsességeit zongorajátékkal, valamint a gondolatokat-érzéseket mozdulatokba oltó tánccal fűszerezi a Gyulai Várszínház Füveskönyvek című produkciója. Az élet nagy kérdéseit érintő előadás egyetlen alkalommal vendégszerepel a Pécsi Harmadik Színházban, a hónap végén.

– Illatáradat, szellemi lakoma, madárdal. Nyarat idéző összeállításunkban három bölcs Prosperónk nyelvünk egzotikus szigetén párbeszédet folytat egymással e különös, kiismerhetetlen lényről, az emberről – meséli a műsor dramaturgja, Rideg Zsófia. – Vallanak a nőről és a férfiról, a virágokról és a fákról, a madarakról és a természetbe olvadás szépségéről, világunk válságáról, a mindent elborító trágyaözönről, az állam- és hazaszeretet különbségéről, ördögökről és angyalokról, az útipoggyász helyes méretéről és a séta lényegéről – nem recepteket adva, hanem mintegy útközben vissza-visszanézve, tapasztalataikat megosztva velünk. Komor színekkel, minden szépítés, ködösítés nélkül a lélek hangjait hallhatjuk soraikból, és gondolataik a könnyed, bódító szórakoztatás helyett valódi vigaszt, hitet adnak nekünk, mindennapi életünk súlya alatt roskadozóknak.

A Füveskönyvek – Az Élet nagy kérdései című est Gedeon József rendezésében, egy hét helyszínt érintő nemzetközi turné után érkezik Pécsre azok örömére, akik lelkükbe pillantva, szívesen vállalkoznak egy különleges spirituális utazásra.

Előző cikk
Következő cikk
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő