6 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAjánljukKiscsillag: Idáig tudom a történetet

Kiscsillag: Idáig tudom a történetet

Az „Idáig tudom a történetet” című, rendhagyó műsor egyik különlegessége, hogy a zene mellett fontos szerepet kaptak a félig színházias színpadi megoldások is a koncerten, továbbá hogy műsoruk az irodalom és a stand-up comedy műfaji sajátosságaira épült – ilyen megoldásokra pedig nem hogy együttesen, de külön-külön sem volt példa eddig a zenekar életében. A különleges hangulatú, humorban gazdag és izgalmas előadással 2012-ben élőben többek között Szombathelyen, Pécsen és Szegeden találkozhatott a közönség, két alkalommal pedig a tévékepernyőn is, miután a budapesti, MÜPA-beli koncertet rögzítette a Magyar Televízió, és még tavaly, nem sokkal a koncert után adásba került.

A rendhagyó zenei est Lovasi András ötletén alapul, aki egyik kedvenc íróját, Papp Sándor Zsigmondot kérte fel alkotótársnak. A zenei blokkokat monológok vezetik be, amelyek kifejezetten erre az estre íródtak, és amelyek egy szerelmi háromszög történetét mesélik el.

Vedres Csaba zongorista is elkíséri a zenekart, és vendég lesz a Nemzeti Színház művésze, Péterfy Bori színész-énekesnő is.

Dátum: december 29. (vasárnap), 19.00

Helyszín: Kodály Központ

Jegyek:

I. rendű: 2490 Ft

II. rendű: 2190 Ft

III. rendű: 1890 Ft

IV. rendű: 1000 Ft

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő