Nehéz sorsú családokon segíthetünk

A nyár vége, ősz eleje kapcsán a legtöbb embernek az iskolakezdés jut eszébe. A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. – a korábbi iskolakezdési adománygyűjtési akcióján túl – a hidegebb hónapok beköszöntével ismételten azokon szeretne segíteni, akiknek erre igazán szüksége van: így ruhák adományozásával szeretné támogatni a nehéz sorsú családokat.

Az adománygyűjtés szeptember 11-30. között zajlik, melyhez gyűjtőpontként a Mosolymanó Egyesület és az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ, valamint a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium is csatlakozott. A városi szereplők egyre növekvő társadalmi felelősségvállalási aktivitása köszönhető annak az összefogásnak, mely a lakosság nélkül nem valósulhatna meg.

A Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatója Szentgyörgyi Dávid kifejezetten fontosnak tartja, hogy a gazdasági tevékenység ellátása mellett a társadalmi felelősségvállalás területén is helyt álljanak. Ennek eredményeképpen augusztus végén az idei év első jótékonysági akciója is elindult, melynek célja az iskolakezdéssel járó anyagi nehézségek megkönnyítése volt. A tankönyv-, tanszer- és írószergyűjtés során 30 család gyermekei jutottak teljes iskolakezdési felszereléshez. A kiemelkedő lakossági adományozás kedv újabb lökést adott további akciók megszervezéséhez, így szeptember közepétől a PVH ismét a segítőkész pécsi lakosok és a városi szereplők összefogásával kezdeményez ruhagyűjtési akciót.

A kampány szeptember 11-30. között zajlik, amelynek ideje alatt a jó állapotban lévő használt vagy új ruhákat, cipőket, ágyneműket a városban több helyen is le lehet adni. Szükség lehet bármire, baba-, gyermek- és felnőttruhákra, alkalmi öltözékre, cipőkre, kabátokra, melegebb, őszi/téli holmikra, új alsóneműkre, ágyneműkre. A közel három hét alatt minden adomány leadható a Mosolymanó Egyesület székhelyén, az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ telephelyein, a Pécsi Állatkert és Akvárium-Terrárium aulájában, valamint a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. Búza téri ügyfélszolgálatán.

A leadási időpontok és a gyűjtőhelyek teljes listája a PVH Facebook oldalán található: www.facebook.com/PVHZrt

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés