12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAjánljukNyílt nap fiatal pécsi tehetségeknek

Nyílt nap fiatal pécsi tehetségeknek

A Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség (FIT) Programjának pécsi központja július 13-án és augusztus 17-én szeretettel várja mindazokat, akik szeretnének betekinteni a felső tagozatos diákok számára élményközpontú és iskola mellett végezhető foglalkozásokat nyújtó, ingyenes képzések világába.

„A nyílt napon irodánk 9.00-17.00 között egyaránt nyitva áll az őszi képzésekre már jelentkezett, illetve a FIT iránt érdeklődő szülők és gyermekek előtt. A kisdiákokat interaktív játékokkal, kisfilmekkel, némi frissítővel és persze sok-sok játékkal várjuk. A vendégeink továbbá megismerkedhetnek az oktatást segítő okoskészülékkel is, amelyeket kurzusaink során használunk” – mondta Márfi Luca, a FIT Program pécsi régióvezetője.

Azok, akik a nyílt napon kedvet kapnak és csatlakoznának a képzésekhez, szeptember 11-ig még jelentkezhetnek a Fiatal Tehetség Program őszi félévére.

A felső tagozatos diákokat megcélzó speciális képzés 2015 októberében az ország négy régiójában (Miskolc, Veszprém, Pécs, Szolnok) indult, ősztől pedig már a fővárosban is elérhető lesz. A FIT Program célja, hogy a szülőkkel és tanárokkal együtt segítse a gyermekek kibontakozását, látókörének szélesítését és az egyéni érdeklődési területek felfedezését, amely a későbbiekben a diákok tudatos pályaválasztását támogatja. A teljesen ingyenes képzés különlegessége abban rejlik, hogy a diákok nonformális keretek között, hétvégi oktatási napokon, otthonos környezetben sajátítanak el a mindennapi élethez sok szállal kötődő témákat – mint például az egészségügyi és pénzügyi tudatosság, médiaismeretek vagy a robotika –, amelyekkel a hagyományos oktatási rendszerben nem találkoznak. A Program védnökei dr. Bagdy Emőke professzor és dr. Kádár Annamária mesepszichológus.

A nyílt nap helyszíne a FIT Program saját oktatási központja, ahol a hétvégi képzések is zajlanak:

Pécsi FIT-központ
7626 Pécs, Király utca 66. B. lph. I. emelet 4.
fit.mcc.hu/varosok/pecs.html

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő