13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAjánljukTele lesz a város zenével!

Tele lesz a város zenével!

Szeptember 27. és október 2. között rendezik meg Pécsett, immáron 5. alkalommal a Zeneszüret Fesztivált, melynek keretében idén a város legváratlanabb terein-helyein találkozhatunk megannyi zenei csemegével. A fesztivál csúcspontja azonban minden bizonnyal a Londoni Filharmonikus Zenekar hangversenye lesz.

Koncertszüret

Szeptember 27-én, kedden 18.40-kor a Kodály Központ előtti téren fanfárok hangja csendül fel, mellyel kezdetét veszi az immáron ötödik Zeneszüret Fesztivál, mely egészen október 2-ig a zene és a tánc szeretetét hirdeti majd szerte a városban. A komolyzenét és a társművészeteket előtérbe helyező programok idén rendhagyó helyszíneken is láthatóak lesznek. Példának okáért a nyitónapon este 8 órakor a Budapesti Vonósok a PTE botanikus kertjében adnak koncertet. Fassang László Liszt-díjas művésznek köszönhetően pedig hallhatjuk, ahogy felzendül a Székesegyház hatalmas orgonája is.

Pécsre jön a világhírű Londoni Filharmonikus Zenekar
Pécsre jön a világhírű Londoni Filharmonikus Zenekar

Ebben az évben a fesztivált szervező Filharmónia Magyarország a nemzetközi komolyzenei színtér egyik legkiválóbb külföldi együttesét is elhívta Pécsre: szeptember 29-én 19.30-kor a Kodály Központ színpadán fellép a Londoni Filharmonikus Zenekar! Aki látni szeretné a világhírű zenekart, az siessen a jegyek megvásárlásával, mert azok már csak korlátozott számban kaphatók. Ha viszont valakinek kicsit jobban benne van a tánc a lábában, az látogasson el a nappali Bárba, ahol 20.30-tól az ország egyetlen looper zenekara, az InFusion Trio látványos elektronikus hangszerparkja szólal majd meg.

A zeneirodalom egyik legismertebb darabja, Ravel Bolerója kerül új megvilágításba a Kodály Központ szeptember 30-i előadásán. Ezen a napon klasszikus muzsika tölti meg a város tereit a Tér-Zene nevű program keretében. Annál fantasztikusabb élményben ugyanis senkinek nem lehet része, mint, hogy lépten-nyomon élő klasszikus zenébe botlik, bármerre is jár a városban. Ezért a Filharmónia Magyarország meghívta a város és az ország különböző klasszikus zenei formációit a vonós és fúvós együttesektől, a kis kamarákon át a nagyzenekarokig, akik több órán keresztül komolyzenei műsorokat játszanak majd szerte a városban. A helyszínek közül néhány: Széchenyi tér, Kossuth tér, Jókai tér, Színház tér, a pécsi vasútállomás, az autóbuszállomás, a Tudományegyetem Ifjúság úti aulája, a Tudásközpont, a Nagyposta és az Árkád. A Tér-Zene csúcsa este 19 órától a Széchenyi téren rendezett „közösségi összkoncert” lesz!

Balog József is fellép!
Balog József is fellép!

Október elsején a zene világnapján már kora reggel tele lesz a város muzsikával. A Vásárcsarnok, a Búza téri termelői piac és az Uránvárosi kispiac terein is felbukkannak különleges zenei formációk. Ezen a napon a Dóm téren és a környező épületek tornyaiból-erkélyeiről szólalnak majd meg a fanfárok 17.30-tól, 18 órakor pedig Balog József zongoraművész ad koncertet a Püspöki Palota dísztermében

Október 2-án a gyerekeké lesz a főszerep, 16 órától ugyanis a Palatinus Hotel Bartók Termében a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara kedveskedik nekik Az élet játékai című koncerttel.

Zenelépcsők, táncfilmek és ZENebutik az állandó programok között

Az ötnapos fesztivál alatt négy állandó, köztük képzőművészeti, filmnyelvi, zeneművészeti és ismeretterjesztési program színesíti a zeneszüreti kínálatot. A táncoló női test formai játékának különféle vetületeit jeleníti meg Ficzek Ferenc Hátrahagyott kijáratok című, szeptember 27-én nyíló kiállítása a Kodály Központban. A kiállítás Ficzek Ferenc Hátrahagyott kijáratok című animációs filmjére koncentrál. A táncoló női test formai játéka, átalakulása a különféle vetítések és torzulások során való permutációk révén egy tisztán vizuális kísérletnek is tekinthető. A tárlat ingyenesen megtekinthető a Kodály Központ nyitva tartási rendje szerint.

Fassang Lászlót sem érdemes elmulasztani!
Fassang Lászlót sem érdemes elmulasztani!

A Zeneszüret Filmklub idei válogatásban a tánc valamely formáját, a táncos világ kemény és egyben varázslatos arcát bemutató filmeket láthatunk az Apolló Moziban szeptember 27-30. között, este hat órától. A nagy sikerű tánctematikájú filmekhez kapcsolódóan ráhangolódásként a Pécsi Balett művészei osztják meg gondolataikat. A Fekete Hattyú Oscar-díjas moziját Uhrik Dóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagjának bevezetőjével vetítik szeptember 27-én, a fesztiváli nyitónapon. A Billy Elliot brit sikerfilm ráhangolódó beszélgetését Lovas Pál Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló művész vezeti szeptember 28-án. Másnap, szeptember 29-én Lars von Trier felkavaró mozijához, a Táncos a sötétében-hez Nagy Írisz Harangozó-díjas táncművész nyújt értelmezési lehetőséget. Nűbl Tamara táncművész szeptember 30-án ad bevezetést az egyik talán legkülönlegesebb filmhez mind közül, melyet idén bemutatunk a Filmklub során, de legyen ez titok, amíg a moziterem el nem sötétedik. Egyvalamit megígérhetünk, aki eljön az nem fog csalódni, aki pedig nem talán örökre bánni fogja.

A Pécsi Tudományegyetem és a Filharmónia Magyarország közös koncepciója, a Zenélő Egyetem (ZEN) négy esztendeje kapcsolja be az egyetemista korosztályt a magyar komolyzenei életbe. Az új tanév kurzusrendjének részeként ZENebutik címmel a beás muzsikáról, a kortárs tánczenéről, valamint a 80-as évek magyar underground-járól hallhatnak pódiumbeszélgetést a látogatók a Filter Kávézóban szeptember 27-29. között, délután öt órai kezdettel.

A „Zenelépcső” keretében szeptember 27-29. között 17 órától ismét olyan pécsi helyszíneken találkozhatunk a klasszikus zenével, ahol nem is számítunk rá: a Nagypostán, az Árkádban és a Tudásközpontban.

További izgalmas eseményekkel, hangversenyekkel készül a muzsikát mindenkihez közel hozni kívánó Filharmónia Magyarország a  város különböző helyszínein, így szórva egy kis szüreti pezsgést az őszi hétköznapokba, ahol a programok forgatagában a közös nevező a zene és a tánc!

ZENESZÜRET PROGRAMSOROLÓ

[su_tabs active=”7″]

[su_tab title=”SZEPTEMBER 27. kedd „]

KODÁLY KÖZPONT | 18.30 ÓRA
HÁTRAHAGYOTT KIJÁRATOK – FICZEK FERENC KIÁLLÍTÁS
A kiállítást megnyitja: Alföldi Róbert
A X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó és a Zeneszüret
Fesztivál közös rendezvénye
A kiállítás szervezői: Salamon Péter és Szluka Tamás

KODÁLY KÖZPONT ELŐTTI TÉR | 18.40 ÓRA
SZÓLJANAK A FANFÁROK!
A Zeneszüret Fesztivál és a Nemzetközi Tánctalálkozó köszöntése

PTE BTK–TTK BOTANIKUS KERT | 20.00 ÓRA
EGYETEMIBÉRLET NYITÓKONCERT
Budapesti Vonósok
Koncertmester: Piltz János
Közreműködik: Dr. Ruff János adjunktus

Jegyárak:
teljes árú jegy: 2100 Ft
diák- és nyugdíjas jegy, Tüke kártyával: 1900 Ft
PTE diákoknak és PTE dolgozóknak: 1300 Ft
Bérletár:
PTE–Filharmónia bérlet (három előadásra) PTE
diákoknak és PTE dolgozóknak: 2900 Ft
Kedvezmények:
Filharmónia bérlettel kedvezményes jegyár:
1650 Ft

 

[/su_tab] [su_tab title=”SZEPTEMBER 28. szerda”]

BAZILIKA | 19.30 ÓRA
ANGSTER BÉRLET:
FASSANG LÁSZLÓ – ORGONA
ROHMANN DITTA – CSELLÓ

Jegyár:
2800/2500/2100 Ft
Bérletár:
9900/9100/7900 Ft
Kedvezmények:
Mester- és Angster
bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%
A program társrendezője a Pécsi Egyházmegye.

 

[/su_tab] [su_tab title=”SZEPTEMBER 29. csütörtök”]

NAPPALI BÁR | 19.00 ÓRA
JELENKOR-EST
IRODALMI PÓDIUMBESZÉLGETÉS
A JELENKOR FOLYÓIRAT SZERVEZÉSÉBEN
Beszélgetőtársak: Uhrik Dóra Kossuth-díjas táncművész
és Szatmári Áron zenekritikus. Moderátor: Ágoston Zoltán főszerkesztő

A belépés ingyenes

KODÁLY KÖZPONT | 19.30 ÓRA
A LONDONI FILHARMONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE
Baráti Kristóf – hegedű
vezényel: Vladimir Jurowski
F. Mendelssohn: Hebridák-nyitány, op. 26
F. Mendelssohn: e-moll hegedűverseny, op. 64
A. Bruckner: 4. romantikus szimfónia, Esz-dúr

Jegyár:
13900/10900/9900 Ft

NAPPALI BÁR | 20.30 ÓRA
INFUSION TRIO
Weisz Nándor – ének, dob
Farkas Izsák – hegedű
Simkó-Várnagy Mihály – cselló, basszusgitár
A program ingyenes

 

[/su_tab] [su_tab title=”SZEPTEMBER 30. péntek”]

PÉCS-SZERTE TEREKEN ÉS FORGALMAS
CSOMÓPONTOKON | 12.00–20.00 ÓRA
TÉR-ZENE
A fellépő együttesek a teljesség igénye nélkül:
Szegedi Szimfonikus Zenekar, Pécsi Vasutas Koncertfúvós
Együttes, Zsolnay Wind Orchestra, PTE Brass Band,
Philharmonic Brass, Harmónia Vonósnégyes, Pécsi
Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola formációi,
Pannon Gyermekkar, Pécsi Tudományegyetem Művészeti
Karának kamaracsoportjai, Liszt Ferenc Zeneakadémia
kamaracsoportjai és még sokan mások.

A program ingyenes

SZÉCHENYI TÉR | 19.00 ÓRA
TÉR-ZENE NAGYKONCERT
A koncert élén a Szegedi Szimfonikus Zenekar
Közreműködnek a Tér-Zene programban fellépő együttesek
vezényel: Gyüdi Sándor

A program ingyenes

KODÁLY KÖZPONT | 21.00 ÓRA
BOLERO MARATON
Budapest Táncszínház (koreográfus: Raza Hammadi) / Szegedi Szimfonikus Zenekar
vezényel: Gyüdi Sándor
Kecskemét City Balett (koreográfus: Barta Dóra) / Zoord Zenekar
Miskolci Balett (koreográfus: Kozma Attila) / DJ Bodoo
M. Ravel: Bolero

Jegyár:
3900/2900/1900 Ft
Kedvezmények:
Mester- és Angster
bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%

 

[/su_tab] [su_tab title=”OKTÓBER 1. szombat – A ZENE VILÁGNAPJA”]

VÁSÁRCSARNOK, BÚZA TÉRI TERMELŐI PIAC,
URÁNVÁROSI KISPIAC | 8.00–11.00 ÓRA
KONCERTEK
A ZENE VILÁGNAPJÁN

A program ingyenes

DÓM TÉR | 17.30 ÓRA
FANFÁROK A TORNYOKBÓL

A program ingyenes

PÜSPÖKI PALOTA DÍSZTEREM | 18.00 ÓRA
BALOG JÓZSEF ZONGORAESTJE
J. P. Rameau: G-dúr szvit
F. Chopin: Négy keringő
Bartók B.: Régi táncdalok a 15 magyar Parasztdal-ból
C. Debussy: Hommage à Rameau
G. Gershwin–E. Wild: Etűdök örökzöldekre

Jegyár:
3900 Ft
Kedvezmények:
Mester és Angster
bérletes 50%,
diák- és nyugdíjas jegy,
Tüke kártya 30%
A program társrendezője
a Pécsi Egyházmegye.

PEZSGŐHÁZ ÉTTEREM | 20.00 ÓRA
SPANYOL VACSORAEST
Fellép a Flamenco Sopianae
A vacsora ára:
5000 Ft/fő
A borsor ára:
1800 Ft/fő
Menü:
Fogadóétel: tapasválogatás, a hangolódáshoz ajánlott ital: Sangria
Hideg előétel: Tascaburritas (olajbogyós és paradicsomos saláta sózott tőkehallal) házi lepénykenyérrel, ajánlott ital: Sandeman száraz sherry
Főétel: Paella, ajánlott ital: Torres Vina Sol 2015 (száraz fehérbor)
Desszert: Flan de naranja (narancs-flan), ajánlott ital: Sandeman édes sherry
Asztalfoglalás:
06 72 522 599,
06 72 522 598
[email protected]

 

[/su_tab] [su_tab title=”OKTÓBER 2. vasárnap”]

PALATINUS HOTEL BARTÓK TEREM | 16.00 ÓRA
DESSZERT KONCERT:
AZ ÉLET JÁTÉKAI
A Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara
vezényel: Rózsa Bernadett
A koncert házigazdája és moderátora: Dr. Lakner Tamás

Családi jegyár
(szülők és gyermekeik):
3400 Ft
Családi bérletár
(öt előadás):
10.200 Ft

 

[/su_tab] [su_tab title=”ÁLLANDÓ PROGRAMOK A FESZTIVÁL IDEJE ALATT”]

KODÁLY KÖZPONT | SZEPTEMBER 27. – OKTÓBER 3.

HÁTRAHAGYOTT KIJÁRATOK – FICZEK FERENC KIÁLLÍTÁS
A X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó és a Zeneszüret
Fesztivál közös rendezvénye

Kiállításmegnyitó: szeptember 27. 18.30
A tárlatot megnyitja: Alföldi Róbert
A kiállítás szervezői: Salamon Péter és Szluka Tamás

APOLLÓ MOZI | SZEPTEMBER 27–30. 18.00 ÓRA

ZENESZÜRET FILMKLUB:

FEKETE HATTYÚ | SZEPTEMBER 27. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Uhrik Dóra Kossuth-díjas, Liszt-díjas Érdemes művész, táncpedagógus, a Pécsi Balett alapító tagja

BILLY ELLIOT | SZEPTEMBER 28. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Lovas Pál Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló művész, táncpedagógus

TÁNCOS A SÖTÉTBEN | SZEPTEMBER 29. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Nagy Írisz Harangozó-díjas táncművész

MEGELEPETÉSFILM| SZEPTEMBER 30. 18.00 ÓRA
Ráhangolódás: Nűbl Tamara táncművész, táncpedagógus

A belépés ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges: www.apollo-pecs.hu

TÖBB HELYSZÍNEN VÁROSSZERTE
SZEPTEMBER 27–29. 15.00 ÓRA

„ZENELÉPCSŐ”

• szeptember 27. 15.00: Tudásközpont (Universitas u. 2/A)
• szeptember 28. 15.00: Árkád Pécs (Bajcsy-Zsilinszky u. 11.)
• szeptember 29. 15.00: 1. számú Posta (Jókai u. 10.)

A program ingyenes

FILTER KÁVÉZÓ (SZÍNHÁZ TÉR 2.)
SZEPTEMBER 27–29. 17.00 ÓRA
ZENEBUTIK előadásai:

SZEPTEMBER 27. KEDD 17.00 ÓRA
A BEÁS ZENE SZÍNPADI REPREZENTÁCIÓJA
A TÁNCHÁZMOZGALOMTÓL NAPJAINKIG
Előadó: Horváth Zoltán zenész, táncos, a Kanizsa Csillagai alapító tagja

SZEPTEMBER 28. SZERDA 17.00 ÓRA
A KOMOLYZENE, MINT KORTÁRS TÁNCZENE
Előadó: Gönczy László zenetörténész, a PTE MK Zeneművészeti Intézetének oktatója

SZEPTEMBER 29. SZERDA 17.00 ÓRA
A MAGYAR UNDERGROUND
A 80-AS ÉVEK SZOCIALIZMUSÁBAN
Előadó: Havasréti József író, kritikus, a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének oktatója

A program ingyenes

[/su_tab][/su_tabs]

 

 

A programokról további információk a www.zeneszuret.hu és a www.facebook.com/zeneszuretfesztival oldalakon olvashatók.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő