Tommy Emmanuel a Kodályban

Az ausztráliai Muswellbrookban 1955-ben született Tommy Emmanuelt aligha túlzás minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosának nevezni. Négyéves volt, amikor játszani kezdett, és két év múlva már a családi zenekar „professzionális” tagja lett, s ott muzsikált édesapja 1966-ban bekövetkezett haláláig. Pályáját aztán a countrysztár Buddy Williams egyengette, míg a Trailblazers együttessel feltűnt egy tehetségkutató versenyen, és elkészíthette első felvételét. Karrierje azonban csak azt követően ívelt fel, hogy Sydneybe költözött. A hetvenes években az Ausztráliában kultikus Dragon együttesben játszott, melynek tagjaként Tina Turnerrel is közös turnéra indulhatott.
Első szólóalbuma, a From Out Of Nowhere 1979-ben jelent meg. Ezt napjainkig tizenöt korong követte, olyan legendák közreműködésével, mint Les Paul, Eric Clapton, Tina Turner, Stevie Wonder, illetve Chet Atkins, akivel 1996-ban a Grammy-díjra jelölt The Day the Finger Pickers Took over the World című lemez anyagát készítette. A tízujjas gitártechnika mestere – a country, a blues és a dzsessz különleges metszetét alkotva – akár egyedül, akár kísérőkkel játszik, mindenképpen elkápráztatja hallgatóit. Az előadás este hét órakor kezdődik a Kodály Központban.

hirdetés