Visszatér a középkor Pécsre!

Nincs még vége a nyári programoknak! Augusztus utolsó hétvégéjén megelevenedik a középkor a Barbakánnál. Minden korosztályt vár a Janus Pannonius Középkori Hagyományőrző Fesztivál, ahol rendkívül színes, közel 50 különböző programmal várják az érdeklődőket Pécsett.

hirdetés

Pénteken ingyenes szabadtéri filmvetítésekkel indul az idei Janus Fesztivál. Elsőként 17:30-kor A Lovasíjász című filmet láthatják az érdeklődők, majd ehhez kapcsolódóan a rendező, Kaszás Géza részvételével beszélgetés és közönségtalálkozó is lesz. Utána népünk sorsának alakulása elevenedik meg a filmkockákon a honfoglalástól kezdve, mégpedig kicsit könnyedebb stílusban a Magyar Vándor című film segítségével.

A látogatók a Pécsi Sörfőzde által megalkotott Janus Pannonius sört fogyasztva – ami kizárólag a fesztivál ideje alatt és helyén érhető el -, válhatnak az élő középkor részesévé. Egész hétvégén a bástyánál táboroznak a Fekete Hollók Rendjének zsoldosai, kicsit távolabb, a Várárokban pedig Hunyadi János Szabad lovagjai vernek sátrat. Lesz középkori látványfőzés a Jókai Bisztró támogatásával,  és persze ételudvar is.

Szombaton gólyalábas utcaszínházzal, lovasíjász bemutatóval, lovagi tornával és szablyavívással várják az érdeklődőket. Részesei lehetünk egy középkori esküvő is, amire maga Nagy Lajos király adja áldását. A király  kíséretével és a Janus Pannonius Mézlovagrend tagjaival 14:30-tól vonul át a Ferencesek útján, majd a Sétatéren keresztülhaladva 15:00-kor érkezik a Bástyához. A kísérethez bárki csatlakozhat!

Este a Vágtázó Csodaszarvas és a Dalriada együttesek adják a talpalávalót autentikus élőkoncertjeikkel.

Akit mélyebben érdekel a történelem, az vasárnap délután szakmai előadásokon vehet részt Hegedüs Balázs, Haramza Márk és Vert József közreműködésével, de a könnyedebb szórakozásra vágyókra is gondoltak a szervezők. A Bendegúz Gyermekzug szervezésében a vasárnapi ebéd után középkori társas és képességfejlesztő játék klub is nyílik a Kultúrkertben, amelyre minden érdeklődőt várnak szeretettel. És hogy közben a kicsik se unatkozzanak, várja őket a Manóműhely, ahol kézműves foglalkozáson vehetnek részt, sőt, a Pécs Zoo állataival is találkozhatnak a Várárokban, de lesz bábszínház és középkori játszóház is, este pedig élő népzene és táncház zárja a vasárnapi programot.

Így tehát idén is igazi, hamisítatlan középkori hangulatban búcsúztathatjuk a nyarat a Barbakánnál a Janus Pannonius Középkori Hagyományőrző Fesztiválon augusztus 26. és 28. között A teljes program elérhető a fesztivál Facebook-oldalán és a janusfesztival.hu-n.