11 C
Pécs
péntek, október 11, 2024
KezdőlapAbszolút NőAz unalmas lapok korának vége, eljött a színes könyvélek ideje!

Az unalmas lapok korának vége, eljött a színes könyvélek ideje!

Kezeket fel: ki az, aki egy számára új lakásba lépve, elsők között a könyvespolcot veszi szemügyre? Sokat elárul ugyanis az adott személyről, milyen olvasmányokat tart otthon: egyeseket a díjnyertes írók neve, egy adott műfaj vagy téma, ismerősök ajánlása, másokat csupán a megnyerő borító miatt veszünk meg. Ma pedig reneszánszát éli egy ősinek mondható módszer, mellyel szórakoztató tárgy mellett akár dekorációs elem is válhat a díszes kötetekből, és egészen különleges gyűjtemény lehet az, amelyet a pécsi származású Schillinger Tamara „vesz kezelésbe”.

Az élfestés hagyománya a középkorig vezethető vissza, emellett aki járt már valaha könyvesboltban, nyilván tudja, hogy ma is divatja van a csodás díszkiadásoknak, és léteznek igényesen, de tömegesen élnyomtatott példányok, viszont általában csak igazi gyűjtőkre jellemző, hogy kedvenc történeteiknek még a kézzel dekorált verzióját is felkutatják, hogy azzal ékesítsék otthonukat. Ők tartoznak a pécsi alkotó célcsoportjába, aki két hobbiját – az olvasást és az ecsetforgatást – kombinálva kezdett saját vállalkozásba, mely rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. A tengerentúli megrendelések, többezres követőtábora, a tízezresével megtekintett videók is meglepték elmondása szerint Schillinger Tamarát, de az eddigi legnagyobb elismerésként azt élte meg, mikor a kortárs fantasy-irodalom egyik óriása, Christopher Paolini – dicsérő szavaival együtt – megosztotta „Murtagh” című friss regényének kidíszítéséről közzétett posztját.

Mint azt az egyébként gyógytornász végzettségű fiatal nőtől megtudtuk, gyerekkora óta rajongott a rajzolásért, festésért, mindenféle kreatív időtöltésért, emellett imádja a fantasy műfajt. Kezdetben csak saját szórakoztatására dekorálta kedvenc könyveit, mint a Harry Potter-sorozatot, vagy éppen az Eragont, ismerősök ajánlására kezdte el aztán árulni az alkotásait, melyeket jelenleg elsősorban az Amerikai Egyesült Államokból vásárolnak meg előszeretettel, akadt már például vevő New Yorkból, Texasból, Hawaiiról is.

– Legtöbbször a könyveknek csak a hosszú élére festek, de volt már rá példa, hogy mindhárom oldalt dekoráltam. Egy-egy alkotás körülbelül 2–5 napig készül, olykor annyira belefeledkezem a munkába, hogy 9 órát ülök egyfolytában az ecsetek mögött. Szeretem ismerni a történetet, hogy jól el tudjam dönteni, melyik jelenetet vagy karaktert érdemes kiragadni, így eddig leginkább csak általam olvasott művek kerültek ki a kezeim közül. Arra is ügyelek, hogy amennyiben létezik filmváltozat, ne az abban megjelenítetteket másoljam, a saját fantáziámra hagyatkozom. Fontos tudni, hogy a kötetet fixálóval kezelem, nem veszíti el eredeti szerepét, továbbra is olvasható lesz. Hozzáteszem, ha sűrűn forgatják a lapokat, nyilván előfordulhat, hogy megkopik a kép. Néha kérdezik tőlem, hogy ha nem a címet látom magam előtt a polcon, honnan tudom, mégis melyik könyv az, erre azt szoktam felelni, hogy ha a festő egy markáns szereplőt vagy cselekményt ábrázol, akkor minden bizonnyal fel lehet ismerni – mesél élményeiről Schillinger Tamara.

Azt is elárulta, hogy kezdetben akrilfestéket használt, ezt azonban vízbázisúra cserélte, a könyveket pedig két falemez közé préseli annak érdekében, hogy valóban csak az élekre jusson a színekből. Mint megtudtuk, bizonyos általa kitalált mintákból már több darab is készült, azonban lehetőséget kínál a teljesen egyedi megrendelésre is. Közösségi oldalain lépésről lépésre követhetjük nyomon, hogyan kel életre egy-egy sztori az ábrázolásnak hála, és válik egyúttal a szoba ékévé az adott irodalmi mű.  

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő