10 milliós vesztegetési ügy Pécsen

Üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt emelt vádat a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy pogányi férfi ellen, aki öt év alatt mintegy tízmillió forintot kért fuvarozóktól azért, hogy jobb megbízáshoz juttassa őket – közölte Varga-Koritár György megyei főügyész.

A főügyész szerint a vádlott egy országos gazdálkodó szervezet fuvarszervezőjeként egyes megbízásokról önálló döntési joggal rendelkezett.

A vádhatóság szerint a férfi 2010 végén elhatározta, hogy a fuvarozóktól pénzt kér, hogy őket jobb, nagyobb haszonnal elvégezhető megbízáshoz juttassa. A kért pénzösszeget megfizetők jobb, kedvezőbb fuvarhoz jutottak, míg a nem fizetők kedvezőtlenebb fuvart kaptak vagy egyáltalán nem jutottak megbízáshoz.

A gyanú szerint a vádlott öt év alatt nyolc fuvarozótól havonta ötvenezer és százezer forint közötti összeget, illetve esetenként az árbevétel meghatározott százalékát kérte.

A vád szerint a férfi mintegy tízmillió forintra tett szert. Az ügyészség az ügyben vesztegetés miatt öt fuvarozó ellen is vádat emelt.

Hirdetés