8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírek16 milliót csalt ki a nőtől, majd megfenyegette, hogy megnyúzza és kiveri...

16 milliót csalt ki a nőtől, majd megfenyegette, hogy megnyúzza és kiveri a fogait

A Pécsi Járási Ügyészség ismét csalással vádolja azt a budapesti férfit, aki
szabadulását követően újra megkárosította korábbi sértettjét.

A vádirat szerint a férfi és a nő 2015 őszén ismerkedett meg egy internetes társkereső oldalon.

A férfi először elhitette a nővel, hogy jól menő vállalkozó, komoly üzletei vannak, és felajánlotta, hogy befekteti a nő megtakarításait. A nő ezt elhitte, és több mint 6 millió forintot, valamint mobiltelefonokat, egyéb műszaki cikkeket, és aranyrudakat adott át a férfinak.

Az okozott kár ebben az esetben meghaladta a 16 millió forintot.

A férfi ellen az ügyészség 2018 áprilisában vádat emelt, azonban őt ez sem tartotta vissza újabb bűncselekmény elkövetésétől. Miután ugyanis szabadult egy korábbi ügy miatt, újra felkereste a nőt, és újra megkárosította – áll a vádiratban.

Ekkor azt hitette el a nővel, hogy szeretné megtéríteni a kárt, melynek azt a feltételt szabta, hogy a hölgy újabb összegeket adjon át neki. A férfi azt állította, hogy a korábban kapott pénz külföldön van egy bankban, és annak ukrán tulajdonosa megharagszik, ha a nő nem fizet újabb összegeket a férfinak.

Arra is hivatkozott, hogy a korábban kapott ékszerek és aranyrudak Budapesten
vannak egy pénzintézet széfjében. A nő később felkereste a megadott címet, de ott nem
működött semmilyen pénzintézet, sőt a nevére sem nyitottak ott széfet.

A vádirat szerint a férfi nem csak hitegette a nőt, hanem 2018 tavaszától azzal fenyegette, hogy ukrán főnöke „eltüntet mindenkit, aki nem engedelmeskedik”, illetve, hogy „felgyújtja a lakását, megnyúzza, kiveri a fogait”.

A nő a megtévesztés, hitegetés és a fenyegetések hatására több mint másfél millió forintot
adott át a vádlottnak. A többszörös visszaeső férfi cselekménye minősített csalás, illetve zsarolás megállapítására alkalmas.

Kiemelt képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő