5 évig gondolkodhat egy nő, jó ötlet-e a pécsi utcán rabolni

Hirdetés

Egy nő és egy férfi rabolt ki egy pécsi hölgyet februárban – a nő öt év börtönt, élettársa 3 és fél év börtönt kapott. De nem csak ez volt a rovásukon.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az elsőrendű vádlott nő és a másodrendű vádlott férfi február 23-án 4 óra 10 perc körül egy pécsi utcában sétáltak, ahol meglátták a maguk előtt gyalogló sértett nőt, aki táskáját a vállán átvetve hordta. A vádlott nő ekkor a saját táskáját a férfinek átadta, és gyors léptekkel a sértett felé indult, intve a társának, hogy kövesse. Amikor a nő a sértetthez ért, hátulról megrúgta, majd megragadta őt és a földre rántotta, ezután a táskáját letépte úgy, hogy a táska pántja elszakadt. A sértett ruházata ennek következtében megsérült, testi sérülése nem keletkezett.

A férfi a földön fekvő hölgy mellé lépett, eközben élettársa magához vette a sértett táskáját, amelyben benne volt annak személyi igazolványa és lakcímkártyája is, majd a vádlottak elszaladtak. Később átvizsgálták a táska tartalmát, abból 6.000 forintot vettek ki, majd a táskát a férfi bedobta egy ház udvarába. A vádlottak a pénzből cigarettát és italt vásároltak a vasútállomáson.

A sértettnek 11.000 forint kára keletkezett, melyből a táska lefoglalásával 5.000 forint megtérült.

A vádlottak március 11-én 5 óra 45 perc és 9 óra 51 perc között bementek egy pécsi kórházi osztály egyik helyiségébe, és onnan egy kézitáskát hoztak el a benne lévő pénztárcával, melyben 60.000 forint volt. A táskában még különböző köz- és magánokiratok, több ezer forint értékű parfüm, olvasószemüveg és esernyő is volt.

A sértettnek okozott 133.000 forint kárból az eljárás során lefoglalással 73.000 forint térült meg.

A Pécsi Járásbíróság a július 9-én megtartott előkészítő ülésen M. Sz. elsőrendű vádlottat rablás bűntette, kisebb értékre, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra, míg N. A. másodrendű vádlottat – aki a fenti bűncselekményeket bűnsegédként követte el – halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Mindkét vádlott vonatkozásában 3.000-3.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá kötelezte a vádlottakat, hogy kártérítés címén egyetemlegesen fizessenek meg K. V. sértettnek 60.000 forintot.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, az elsőrendű vádlott és védője pedig enyhítés végett jelentettek be fellebbezést, így a bíróság döntése nem jogerős. Az elsőfokú bíróság fenntartotta a többszörösen büntetett előéletű vádlottak letartóztatását.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét