10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekA buszpályaudvaron csépelte egymást két tini

A buszpályaudvaron csépelte egymást két tini

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint vádemelési javaslattal zárta a nyomozó hatóság annak a két fiatalnak az ügyét, akik a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2015. január 17-én 17 óra 10 perc körüli időben előzetes szóváltást követően a pécsi távolsági autóbusz pályaudvar várótermében, majd a peronon egymást bántalmazták.

A dulakodás közben a váróterem fotocellás ajtajának nekiestek, amelynek üvege megrepedt, a két verekedő könnyű sérülést szenvedett. A buszpályaudvaron várakozó utasokban a cselekmény megbotránkozást és riadalmat keltett.

A 19 éves K. Antal pécsi lakost és fiatalkorú társát a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, velük szemben garázdaság vétség, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a nyomozást. Az ügyben keletkezett iratokat a Pécsi Rendőrkapitányság a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő