A szüleik segítették a fiatal baranyai tolvajokat

Egy somogyapáti testvérpárt gyanúsítanak a rendőrök azzal, hogy könnyűfém felniket, mobiltelefonokat, valamint fagyasztott húsokat próbáltak elrejteni. A két férfit, akik tudták, hogy a tárgyak bűncselekmény elkövetéséből származnak, 2016. július 11-én 3 órakor igazoltatták a járőrök, mert feltűnt nekik, hogy a férfiak kesztyűben vannak – írja a police.hu.

Az intézkedéskor megállapították, hogy a tárgyakat a család két fiatalabb tagja lopta el egy helybeli lakostól, azonban szüleik megpróbálták a nyomokat eltüntetni.

A rendőrök mind a négyüket előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az egyik fiatalt átadták a Baranya Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetnek, mivel ellene elfogatóparancs volt érvényben.

Az eltulajdonított tárgyak elrejtésében segédkező férfiak ellen a Szigetvári Rendőrkapitányság bűnpártolás vétség, a fiatalok ellen lopás vétség miatt nyomoz.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés