Az interneten árulták a drogot

A Baranya Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre, bűnszövetségben elkövetett kábítószer kereskedelem bűntette miatt emelt vádat két férfival szemben – tájékoztatott dr. Varga-Koritár György főügyész.

hirdetés

Az ügyészség szerint a sellyei férfiak 2014. év elején elhatározták, hogy interneten fognak kábítószert árulni. A két elkövető közül az irányító tevékenységet végző személy volt az, aki budapesti ismeretségi köréből a pszichotróp hatású hatóanyagokat beszerezte, majd azokat társa porciózta, illetve a megrendelők kéréseinek megfelelően értékesítette.

A vád szerint a vádlottak a pszichotróp anyagok hígításához szükséges felszerelést és további legálisan vásárolható összetevőket, anyagokat, oldószereket, műanyag tasakokat és mérlegeket is beszereztek tevékenységük folytatásához. Ezen eszközöket, illetve a kábítószert a másodrendű vádlott sellyei lakásában tárolták.

A vádirat szerint a vádlottak 2014 júniusában több internetes oldalt hoztak létre, ahol eladásra kínálták az eltérő típusú pszichotróp hatású anyagokat különböző fantázianeveken, majd az internetes hirdetésre az ország különböző pontjairól jelentkező személyekkel a kapcsolatot az elsőrendű vádlott vette fel. A vádlottak az interneten és a megrendelések során a vásárlók számára azt állították, hogy az általuk forgalmazott pszichotróp anyagok legálisak, tiltólistán nem szerepelnek. A másodrendű vádlott, társa utasítása alapján hígította, porciózta a megrendelt anyagokat, majd ezt követően postai úton küldeményként továbbította.

A vádlottak 2014. júniusa és 2015. februárja között napi rendszerességgel értékesítettek postán kábítószer, illetve pszichoaktív anyagot. Összesen mintegy 5600 alkalommal teljesítettek megrendeléseket Magyarország egész területén. A postai úton történt értékesítések mellett a vádlottak egyes megrendelőkkel személyesen is találkoztak.

2015 februárjában a vádlottakkal szemben rendőri intézkedésre került sor, majd lakásukon, tartózkodási helyeiken új pszichoaktív anyagokat, illetve kábítószereket foglaltak le.

A lefoglalt anyagok mennyisége – mind a kábítószer, mind az új pszichoakítv anyag tekintetében – meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát.

Az eljárás során a vádlottaktól készpénzt, illetve egy nagy értékű gépjárműt is lefoglaltak. A vádlottak által elkövetett bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 5-20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés is lehet.