Az uránvárosi buszpályaudvaron rabolt egy 19 éves pécsi

A rendőrök pár órán belül elfogták azt a 19 éves helyi férfit, aki kirabolt egy másik férfit Pécsett.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre július 5-én 18 óra 45 perckor arról, hogy az uránvárosi buszpályaudvaron elvették a pénzét. A sértett a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy a buszmegállóban a padon ült, amikor egy fiatal férfi kivette a zsebéből a lakáskulcsát, majd megkérdezte tőle, hogy mennyiért vásárolja azt vissza. A padon ülő férfi közölte, hogy nincs pénze, de amikor a fiatalember meghallotta a pénz csörgését a sértett zsebében, megütötte őt, elvette a nála lévő készpénzt, majd elhagyta a helyszínt.

A rendőrök pár órán belül beazonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 19 éves pécsi férfit. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását. Ellene rablás elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés