Hirdetés

A Pécsi Törvényszék 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki bedrogozva duhajkodott Komlón. 

A vádirat szerint a vádlott komlói férfi 2016 júliusában kábítószer-tartalmú szert fogyasztott, majd bódultan, hiányos öltözetben, kezében egy 12 cm pengehosszúságú késsel először kiabálni kezdte, hogy ő Isten, majd szemetes edényeket rugdosott fel. Ezután három férfit látott meg, és amikor rájött, hogy az egyiket ismeri, rákiabált, hogy megöli.

A férfi odament a beszélgetőkhöz, többször feléjük szúrt, miközben mindhármukat megöléssel fenyegette. A vádlott által felismert férfi úgy védekezett, hogy többször is felé rúgott. A kést tartó kezét is elérte, de a kés nem esett ki a férfi kezéből.

Eközben a helyszínre érkezett a vádlott édesanyja is, aki csitítani próbálta a vádlottat, de nem sikerült neki. A vádlott ezután egy leparkolt autó motorháztetejére ült fel, majd a kezében lévő késsel többször megkarcolta. A férfi anyja ezt látva odafutott hozzá és a kést megpróbálta kivenni a kezéből, mely akkor eltört, a markolat a vádlottnál, a pengéje az anyjánál maradt.

A vádlottat ezt követően az ott lévő férfiak földre vitték, egyikük pedig értesítette a rendőrséget. A földön fekvő vádlott csak rövid időre higgadt le, majd megint eltávozott, és amikor a rendőrjárőrök intézkedés alá akarták vonni, velük szemben is, a kezében lévő késmarkolattal hadonászott, majd amikor azt a földre tette, a járőrök testi kényszer alkalmazásával földre vitték és megbilincselték, ezután ön- és közveszélyessége miatt pszichiátriai klinikára szállították.

A vádlott által megrongált gépkocsiban 60.000 forint kár keletkezett.

A Pécsi Törvényszék helybenhagyta a Komlói Járásbíróság ítéletét, melyben a vádlottat mint különös visszaesőt felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Az elsőfokú bíróság ítélete a másodfokú bíróság határozatával jogerős.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét