Bírókat, rendőröket fenyegettek meg

A halált adom cserébe – mondta bírókra, rendőrökre a korábban több bűncselekmény miatt elítélt B. F. (alias Daflics ezredes). A férfi ezúttal a legnagyobb videómegosztó portálon jelentetett meg olyan videót, amelyben rendőröket és ügyészeket fenyeget. Ezúttal a Youtube sem tiltotta le – közel fél éve.

Daflics ezredes közel három éve egy helyi roma szervezettel karöltve kétes hírű gárdaszervezésbe fogott, akkor rendőrök fogták el, miután uszító kijelentéseket tett. B. F. bevallotta, hogy többszörösen elítélték. Legutóbb tavalyelőtt, akkor hivatalos személy elleni erőszak miatt kellett felelnie a bíróságon.

Ezúttal maszkban és egy harci karddal a kezében fenyegette meg a rendőröket és a bírókat Youtube-on. Mint azt a videoüzenetében elmondta, személyesen fog bosszút állni azokon, akik részt vettek a vele szemben indított – szerinte – koncepciós perekben. (A videó elérhetőségét szándékosan nem tüntettük fel!)

– Bűnhődni fogtok a tetteitekért. Nem fogjátok megúszni, én a halált adom cserébe – mondja az üzenetben.
daflics

A videóval kapcsolatban megkerestük a Youtube hazai képviseletét is, hogy megtudjuk: milyen szabályok alapján engedélyezik az ilyen, vagy az ehhez hasonló videók felkerülését a honlapjukra. A cég honlapján az szerepel, hogy eltávolítják az adott egyénnel vagy csoporttal szembeni súlyos testi sértésre vonatkozó fenyegetést magába foglaló tartalmat. A fenyegetést azonban ezt megelőzően külön jelezni kell nekik. Mindebből az derül ki, hogy a vállalat magától nem foglalkozik az ilyen tartalmak szűrésével.

Az Országos Rendőr-főkapitányságtól azt szerettük volna megtudni, ilyen esetekben indítanak-e eljárást a videómegosztó cég, illetve a férfi ellen. Egyelőre a rendőrök sem jeleztek vissza.

A büntető törvénykönyv szerint ugyanakkor aki félelemkeltés céljából mást erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel megfenyeget, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ugyan maaaar! Ha a rendort es az ugyeszt fenyegetik csak akkor “letoltendo” a 2 ev, ha civil polgart fenyegetnek, akkor ver kell? Hogy van ez?

Comments are closed.