A Pécsi Törvényszék három év három hónap szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki felgyújtotta egy férfi házát, majd egy fél évvel később fel akarta robbantani rokonai házát. 

A vádlott 2015. június 28-án a sértettől, annak pinceházában szeszes italt vásárolt, majd megitta azt. A vádlott még italra vágyott és még több alkoholt akart venni a sértettől, aki viszont nem volt otthon, így az ittas férfi a pinceház ajtajáról a lakatot lefeszítette, bement és hét darab dobozos sört vett magához, amelyből kettőt a helyszínen elfogyasztott.

A vádlott haragudott a sértettre és úgy gondolta, úgy áll bosszút, hogy a pinceházat felgyújtja, ezért az épületben talált műanyag kannát meggyújtotta, majd távozott. A tűzben a ház leégett, amely miatt a sértettnek több mint 16 millió forint kára keletkezett.

A vádlott 2016 januárjában bement a testvére által lakott házba, ahol közölte az ott lévő rokonaival – két nővel és három kisgyermekkel –, hogy „bumm lesz”, miközben egy öngyújtót gyújtogatott. A vádlott a nyári konyha ajtaját magára zárta, az abban lévő PB-palackról leszerelte a nyomáscsökkentőt és megnyitotta azt. A vádlott többszöri felszólítás ellenére sem zárta el a gázpalackot, továbbra is az öngyújtóval fenyegetőzött a következő szavakkal: „nem érdekel, most megdöglik mindenki, mindannyian meghalunk”.

A szomszéd ezt követően közölte a vádlottal, hogy hozott neki egy sört, ekkor a vádlott kinyitotta a nyári konyha ajtaját, a két szomszéd ekkor bement a helyiségbe, a gázt eresztő palackot kivitték az udvarra, majd a vádlott testvére kinyitotta a nyílászárókat, így a gázt kiszellőztették, a helyiség ezért nem robbant fel.

A vádlott a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Pszichiátriai Osztályán 2016. január 26. és 2016. február 6. napja között gyógykezelésben részesült. A vádlott kihasználva a beteg sértettek figyelmetlenségét a gyógykezeltektől több alkalommal tulajdonított el pénztárcát – bennük okmányokkal, készpénzzel –, valamint mobiltelefon-készüléket.

Az ítélet jogerős.

Hirdetés