6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekEgymilliárd forintot csalt el egy nő

Egymilliárd forintot csalt el egy nő

A Pécsi Járásbíróság november 21-én elrendelte Sz. A. gyanúsított letartóztatását egy hónapra különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított nő bűnszervezetet hozott létre abból a célból, hogy 2018-tól kezdődően az Európai Unió egyik tagállamából beszerzett különböző élelmiszeripari termékek (jellemzően cukor és étolaj) után felmerülő áfa megfizetése nélkül tudják azokat továbbértékesíteni. Ennek lényege az volt, hogy az élelmiszeripari termékek árát olyan alacsonyan tudták tartani, amely érdekeltté tette a hazai viszonteladókat abban, hogy a termékeket az elkövetőktől szerezzék be.

A gyanúsított által létrehozott bűnszervezet a beszerzés után keletkező áfa fizetési kötelezettségének nem tett eleget, így a 2018. évtől kezdődően 940.576.000 forintos hátrányt okozott áfa adónemben.

A bíróság a letartóztatás elrendelésének indoklásában kifejtette, hogy megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára – a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg vagy rejtene el, illetőleg a gyanúsított-társaival, tanúkkal összebeszélne, vallomásaikat egyeztetné. Miután a gyanúsítottal szemben ugyanilyen bűncselekmény miatt büntetőeljárás van folyamatban, így megalapozottan tartani lehet attól is, hogy a terhére rótt bűncselekményt folytatná.

A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő