Elítélték a rokkant garázdát

Másfél év börtönbüntetésre ítélték azt a pécsi férfit, aki több bűncselekményt és vétséget követett el két évvel ezelőtt. Az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal, rongálással, lopással és garázdasággal vádolta. A Pécsi Járásbíróság ítélete nem jogerős.

A vád szerint a kerekesszékes férfi 2015 októberében ittasan inzultált több helyi lakost az egyik pécsi buszmegállóban, ezért az induló busz sofőrje nem akarta felszállni a járműre. A vádlott azonban kimászott a székéből, magához vette a poroltó készüléket és a sofőrre fújt, aki végül nagy nehezen sikeresen elvette a vádlottól az eszközt. A férfi közel negyedmilliós kárt okozott a buszban.

A vádlott emellett pár nappal korábban megrongált egy parkoló személygépkocsit, miután egy faléccel kezdte verni. A kocsi több karosszériaelemében 127 ezer forintos kár keletkezett.

A rokkant férfi az év folyamán három alkalommal garázdálkodott a városban, előbb volt felesége családi házánál, majd a távolsági autóbusz-végállomáson, végül az Indóház téren.

Érdekesség, hogy mindezek után a vádlott életvitelében pozitív változások következtek be, például leszokott az alkoholról.

Ennek ellenére az ügyész az ítélet súlyosbítása érdekében fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés