Fabrikettet, dohányt raboltak, előzetesben vannak

Hirdetés

A Pécsi Járásbíróság november 15-én elrendelte két mohácsi férfi letartóztatását egy hónapra, valamint társuk házi őrizetét négy hónapra, amiért betörtek egy házba és onnan fabrikettet és dohányt vittek el.  

A nyomozás eddigi adatai szerint a három gyanúsított november 12-én az éjszakai órákban, pénzszerzés céljából elmentek a sértett mohácsi lakóházához, ahol a sértettől pénzt kértek. Amikor a sértett elküldte őket, az elsőrendű gyanúsított a ház bejárati ajtaját berúgta, a sértettet a szobában lévő ágyra lökte, eközben a másodrendű gyanúsított a harmadrendű – kerekesszékkel élő – gyanúsítottat a házba tolta. A gyanúsítottak pénzt követeltek, majd kutatni kezdtek a házban, és amikor a sértett fel akart állni az ágyról, visszalökdösték. Miután pénzt nem találtak, a harmadrendű gyanúsított utasítására brikettet, dohányt és illatszert vittek el a házból 5900 forint értékben, míg a rongálással 5000 forint kárt okoztak.

A harmadrendű gyanúsított büntetett előéletű, ellene és a másodrendű gyanúsított ellen jelenleg más büntetőeljárás is folyamatban van.

Figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmény jelentős tárgyi súlyára, alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, jelenlétük a büntetőeljárás során másképpen nem lenne biztosítható, illetve a sértett befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével veszélyeztetnék a bizonyítást, ezért a bíróság velük szemben, az ügyészi indítvány alapján a kényszerintézkedést elrendelte.

Az elsőrendű és a harmadrendű gyanúsított tekintetében a végzés véglegessé vált, míg a másodrendű gyanúsított védőjének – aki az ülésen nem volt jelen –, három nap áll rendelkezésére a fellebbezés bejelentésére.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét