Fejszével ölte meg szomszédját, megszúrt egy idős nőt és rágyújtotta a házat

A Pécsi Ítélőtábla perújítást rendelt el annak a férfinak az ügyében, akit 2019. január 8-án jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek emberölés bűntette miatt.

Az elítélt 2016 májusában fejszével ölte meg idős szomszédját, majd készpénzt, ingóságokat és okiratot vitt el a házából. A Pécsi Törvényszék a férfit nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint okirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A Pécsi Ítélőtábla a törvényszék ítéletét helybenhagyta.

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ügyben perújítási indítványt terjesztett elő, ugyanis az
elítélttel szemben időközben újabb büntetőeljárás indult.

A gyanú szerint a férfi 2017 februárjában bement egy idős nő házába, majd miközben értékek után kutatott, a sértett észrevette őt. Félve a leleplezéstől a férfi megszúrta az idős nőt egy késsel, majd a házban több helyiségben tüzet okozott.

Az idős nő végül a füstbelégzés okozta szén-monoxid-mérgezés miatt hunyt el.

A perújítási indítvány benyújtása azért volt szükséges, mert a több ember sérelmére elkövetett emberölési cselekmények külön eljárásban nem bírálhatók el, ha az utóbb felderített cselekményt a korábbi elbírálása előtt követték el.

Miután a perújítás törvényben meghatározott feltételei az ügyben fennálltak, ezért az ítélőtábla az ügyészi indítványnak helyt adva elrendelte a perújítást és az iratokat az eljárás lefolytatása végett megküldte a Pécsi Törvényszéknek. A megismételt eljárás lehetőséget nyújt arra, hogy a bíróság egy eljárásban bírálja el a terhelt mindkét sértett sérelmére elkövetett élet elleni cselekményét.

Hirdetés