Féltékenységből agyalta meg urát a mohácsi amazon

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki egy férfit bántalmazott Mohácson.

A rendőrségre július 20-án 22 óra 45 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Mohácson, a Névtelen utca és a Baross utca kereszteződésében szerelemféltésből megvertek egy férfit.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 39 éves helyi nő többször megütötte a sértettet, aki a bántalmazás során a földre esett, és eltört a csuklója. A rendőrök a bántalmazót július 21-én lakásáról előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták gyanúsítottként, amely során beismerte tettét.

A nő ellen súlyos testi sértés elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Hirdetés