Forró vizet öntött a haragosára a szekcsői férfi

Vádat emelhetnek az ellen az 55 éves dunaszekcsői férfi ellen, aki még 2017 novemberében egy veszekedést követően forró vizet öntött haragosára, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 55 éves férfi ellen, aki még 2017. november 9-én vendéglátóját bántalmazta Dunaszekcsőn.

A megalapozott gyanú szerint a férfi összeveszett a sértettel és forró vízzel szándékosan leöntötte azt, aki súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.

A rendőrök elfogták a férfit, a kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Pécsi Járásbíróság 2017. november 10-én elrendelt.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Hirdetés