Gyerekek molesztálásával vádolnak egy pécsi férfit

A Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség szeméremsértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 49 éves férfi ellen, aki gyermekeket molesztált egy játszótéren Pécsen – közölte a Baranya Megyei Főügyészség.

A tájékoztatás szerint a férfi 2014-ben rendszeresen megjelent Pécs Uránváros részén található parkban, ahol fiúgyerekekkel ismerkedett. A vád szerint azért, hogy a gyerekek bizalmába férkőzzön, gyakran fagylaltra, üdítőre hívta meg őket, majd beszélgetni kezdett velük.

A gyanúsítás szerint ezen beszélgetések során a gyermekeknek gyakran szexuális tartalmú témákat vetett fel. 2014 márciusa és augusztusa között a vádlott öt kiskorú gyermekkel – akik 9-12 évesek voltak – ismerkedett meg. A fiúkat a vádlott a közelben található szőlőskertjébe vitte, ahol csókolgatta, simogatta őket. A vádlott a gyerekek egy részének italokat, édességet, valamint műszaki cikket vásárolt – írta a hatóság.

A vádlott lakásán tartott házkutatás során a férfi számítógépéről a rendőrség közel 120 ezer, mintegy 270 gigabyte mennyiségű pornográf felvételt foglalt le, amelyeken 18 évnél fiatalabb fiatalkorúak láthatóak. A felvételeket nem a vádlott készítette, azokat az internetről töltötte le.

Az ügyészség a vádlottat gyermekpornográfia bűntettével, valamint szeméremsértéssel vádolja, amely bűncselekmények közül a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 1-5 évig terjedő szabadságvesztés.

Hirdetés