13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekHalálos ütést mért édesanyjára a mohácsi férfi

Halálos ütést mért édesanyjára a mohácsi férfi

Befejezte a rendőrség a vizsgálatot annak a mohácsi férfinak az ügyében, aki ellen emberölés miatt nyomoztak.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra 2019. augusztus 13-án este érkezett bejelentés arról, hogy egy mohácsi asszony nem jelent meg az ismerősével megbeszélt találkozón, pedig ez korábban sosem fordult elő.

A rendőrök a tűzoltók segítségével jutottak be a nő lakásába, ahol az egyik szobában megtalálták az asszony holttestét. A helyszíni szemle során az derült ki, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta. Az orvosszakértői vélemény szerint egy tompa eszközzel ütést mértek a fejére, ez okozta a halált.

A rendőrök a beazonosították, majd másnap délután egy pécsi panzióban elfogták a feltételezett elkövetőt, a sértett fiát. Előállították a rendőr-főkapitányságra, majd kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság elrendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Kiemelt képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő