Halott földjeivel üzletelt a volt pécsi ügyvéd

A vád szerint megközelítőleg 40 millió forintot sikkasztott el az az ügyvéd, akit nem jogerősen öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Szekszárdi Járásbíróság.


A bíróság szerint a korábban ügyvédként dolgozó férfi halott ügyfelének földjeit adta el, ennek érdekében aláírásokat és bírósági pecséteket hamisított. Csalás, sikkasztás, hamis magánokirat felhasználás miatt kellett a vádhatóság előtt felelnie.

– A volt pécsi ügyvéd 2009 és 2013 között saját szükségleteinek finanszírozására korábbi életszínvonalának fenntartására az ügyfelek által rábízott pénzeket eltulajdonítva, illetve ügyvédi tevékenységét felhasználva, ügyfeleit tévedésbe ejtve követte el a bűncselekményeket – mondta lapunknak Kutas Tamás, a pécsi ügyészség szóvivője.

A vádirat szerint az ügyvédet megkereste egy 83 éves vajdasági szerb-magyar állampolgárságú férfi, hogy segítsen neki eladni baranyai földjeit. Az erről szóló megbízási szerződést a férfi halálos ágyán kötötték meg egy vajdasági kórházban.

Az aláírás után két nappal a férfi meghalt, és amikor az ügyvéd értesült ügyfele haláláról, akkor úgy döntött, nem áll le, tovább árulja az elhunyt földjeit. Az adásvételi szerződéseket így visszadátumozta, és a halott aláírását is ráhamisította. Az örökösöket nem értesítette, a pénzt pedig megtartotta – közölte az ügyészség.

– Az egyedi tulajdonosoknál simán ment minden, de a több személy által birtokolt földeknél ki kellett játszani az elővásárlási jogot, ezért papíron takarmánykukoricára vagy tűzifára cserélték a földeket – mondta lapunknak Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék szóvivője.

Az ügyvédet egy másik eljárásban is megvádolta az ügyészség azzal, hogy különböző bírósági pecséteket is ráhamisított a bírósági beadványokra. A férfit az ügyvédi kamaránál is feljelentették, és kizárták az ügyvédek sorából.

Az ügyvéd nem jogerősen öt év letöltendő szabadságvesztést kapott, 8 évre eltiltották az ügyvédi tevékenységtől, valamint 2 millió forint megfizetésére és 9 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a bíróság, emellett az állam számára is ki kell fizetnie a másodrendű vádlottal közösen további 20 millió forintot.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés