Hárommilliót érhetett egy hamis pécsi útlevél

Az ügyészség gyanúsítása szerint 135 millió forintért adott el hivatalos útleveleket az a pécsi kormánytisztviselő, akit öt társával csütörtökön helyezett előzetes letartóztatásba a Pécsi Járásbíróság. A hatóság szerint hárommillió forintot kértek egy útlevélért.


A Nemzetvédelmi Szolgálat titkos adatgyűjtése után a TEK az uránvárosi piacon, az útlevelek átadása közben fogta el a gyanúsítottakat.

útlevllll

A nyomozás, a vallomások, a lehallgatások és a házkutatások adatai szerint az öt férfi és egy nő szerezte be a magyar útleveleket a pécsi kormányablak alkalmazottja segítségével egyenként 3 millió forintét.

Információnk szerint az ügy kulcsfigurája, az állami alkalmazásban lévő B. Z. (44) 45 darab útlevél beszerzésében segédkezett, a szervezet így akár 135 millió forintot is zsebre tehetett.

A pécsi ügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indítványozta az öt férfi és egy nő előzetes letartóztatását, amit csütörtökön a Pécsi Járásbíróság el is rendelt. Azt nem tudni, hogy a kormányablakban dolgozó férfinek voltak-e további segítői, és hogyan állította ki nem létező nevekre az útleveleket.

Hirdetés