12 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekHiába ügyeskedtek, fény derült a két fiatal rendszámmutyijára

Hiába ügyeskedtek, fény derült a két fiatal rendszámmutyijára

Nem átallott leszedni egy Renault rendszámát egy 19 éves katádfai férfi 17 éves dencsházai társával, hogy saját járművére szerelje át. Egy rendőri ellenőrzés során derült minderre fény, kihallgatásukon elismerték bűnösségüket.

Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomozott a rendőrség egy 19 éves katádfai férfi, valamint 17 éves dencsházai társa ellen, akik egy másik személygépkocsi rendszámát szerelték fel a férfi autójára, majd azzal közlekedtek.

A rendőrök 2018. szeptember 22-én ellenőrizték az autót és annak sofőrjét Dencsháza és Katádfa között. Az ellenőrzés alá vont 19 éves gépkocsivezető, valamint utasa a rendőröknek elmondta, hogy az autót a férfi forgalmi rendszám nélkül vásárolta, ezért az egyik rokon korábbi autójának rendszámtábláit szerelték fel a gépkocsira. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Pécsi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Kiemelt képünk illusztráció.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő