5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekHoppon maradt a két fiatal, nem sikerült a rablás

Hoppon maradt a két fiatal, nem sikerült a rablás

A pécsi rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a 16 éves pécsi és 18 éves siklósnagyfalusi fiatalnak az ügyében, akik ki akartak rabolni egy férfit az utcán még 2019 áprilisában.

Rablás kísérlete miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 16 éves pécsi fiú és 18 éves siklósnagyfalusi társa ellen.

A fiatalok még 2019. április 30-án este Pécsett, a Kálvária utcában megtámadtak egy férfit. Egyikük a földre rántotta, és többször meg is ütötte a sértettet, miközben azt kérdezgette tőle, hogy van-e nála pénz vagy telefon. A sértettnek időközben szerencsére sikerült eltávolodnia támadójától, ezután telefonján értesítette a rendőrséget, így bántalmazója és társa elmenekült a helyszínről.

A pécsi rendőrök mindössze három órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható két fiatalt, majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a Pécsi Járásbíróság május 3-án el is rendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő