Igazi férfi: arcon vágta nőismerősét

A megyei rendőr-főkapitányság közlése szerint gyanúsítottként hallgattak ki egy pécsi lakost, aki szeptember 28-án 16 óra körül Pécsen, az Uránvárosban megfenyegette nőismerősét.

Az 55 éves férfi azt követelte a nőtől, hogy adja vissza a korábban tőle elvett pénzét. Ezután a sértett blúzát megragadta, majd arcon is ütötte a nőt.

A férfi ezt követően elvette a nő táskáját, majd egy kicsit odébb elkezdte kipakolni annak tartalmát, azonban egy arra járó autós látta a történteket és kérdőre vonta a férfit, aki ennek hatására a táskát otthagyta a helyszínen, majd elmenekült.

A férfit a rendőrök egy közeli vendéglátóhelyen fogták el, majd előállították a rendőrkapitányságra. Ellene önbíráskodás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés