Felmentették a szállásadója megölésével vádolt pécsi férfit

Bűncselekmény hiányában felmentette az emberölés vádja alól a Pécsi Törvényszék kedden azt a pécsi férfit, aki tavaly októberben halálosan megsebesítette szállásadóját, a holttestet pedig egy felfújható medencébe tekerte.

A bíróság keddi közleménye szerint megállapította, hogy a vádlottat a sértett részéről „súlyos, váratlan és jogtalan támadás” érte. A vérző férfi a további támadás megakadályozása érdekében, jogos védelmi helyzetben, a keze ügyébe kerülő késsel védekezett, így oltotta ki a sértett életét – írták.

A vádirat szerint a két férfi régi ismerős volt, ugyanabban a pécsi négylakásos társasházban laktak. A lakások közül kettő a sértett tulajdona volt, az egyiket ő használta, a másikban a vádlott szívességi lakáshasználóként élt. Jó kapcsolatban voltak, a sértett bevételeiből fedezték kiadásaikat, a háztartást a vádlott vezette, rendszeresen fogyasztottak alkoholt, többször leittasodtak, hangoskodtak, zavarták a környezetüket.

Ittas állapotban a két férfi 2018. október 22-én otthon összevitatkozott, majd összeverekedett. A vádlott állon ütötte a sértettet, majd egy késsel bordán és szíven szúrta. Ezután hátba szúrta a padlóra esett férfit, aki rövid időn belül meghalt.

A vádlott a holttestet két nap múlva az általa használt lakásban egy leeresztett medencébe tekerte, majd novemberben egy szőnyeget is rátett az erősen oszladozó testet rejtő medencére és köré mosószert szórt. Elhatározta, hogy megvárja a hóesést és a testet a ház mögötti mocsaras területen rejti el.

A két férfi közös ismerőse 2018. november 24-én a lakásban „fertelmes bűzt” érzett, ezért értesítette a rendőrséget.

A Pécsi Törvényszék tájékoztatásában közölte azt is, hogy a bíróság megszüntette a vádlott letartóztatását és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését.

Az ítélet ellen az ügyész a bűnösség megállapításáért és büntetés kiszabásáért fellebbezett, így az elsőfokú bíróság határozata nem jogerős.

Hirdetés