12 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapKékhírekKerekesszékes garázdát csíptek nyakon Pécsen

Kerekesszékes garázdát csíptek nyakon Pécsen

A Baranya Megyei Főügyészség közleménye szerint a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt egy pécsi férfi ellen garázdaság és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt, aki többek között egy helyi járatú busz vezetőjére támadt.

A vádlott rokkantsága folytán kerekesszékhez kötött. A vád szerint tavaly ősszel a vádlott Pécs egyik dűlőjében közlekedett, amikor haladása során úgy ítélte meg, hogy az utcán parkoló autó őt zavarja. Ekkor a férfi a nála lévő faléccel szétverte a szabályosan parkoló autó tetejét, első-hátsó ajtaját és sárvédőjét, amellyel több százezer forint kárt okozott.

A vádirat szerint még ebben a hónapban a vádlott ittas állapotban várakozott Pécsen egy helyi járatú buszra. A buszmegállóban szidalmazta, illetve inzultálta az ott várakozókat. Az utasok, miután a busz megérkezett, jelezték a sofőrnek, hogy saját biztonságuk érdekében ne engedje felszállni a vádlottat.

Varga-Koritár György fűügyész szerint a vádlott mindezt észlelte, kimászott a kerekes székből, majd felkapaszkodott az autóbuszra az első ajtón keresztül. Ekkor a sofőr a központtól segítséget kért, azonban miután ezt a vádlott meghallotta, magához vette az autóbuszon elhelyezett poroltó készüléket, majd azzal a sofőrt fújni kezdte. Ennek következtében az autóbusz eleje megtelt porral, azonban a vádlott továbbra is a sértett arcába fújta a port mindaddig, amíg a készülék ki nem ürült.

A vádlott ezen cselekményével mintegy háromszázezer forint rongálási kárt okozott.

A férfi cselekménye többek között közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének, valamint rongálás vétségnek a megállapítására alkalmas.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő