Két durva baleset is történt szombaton

Nem alakult túl jól a szombati nap a rend őrei számára: Baranya megyében két személyi sérüléssel járó baleset is történt. Szerencsére a sérültek jól vannak, nem történt komolyabb baj.

2017. április 29-én, egy férfi az autójával 11 óra körül haladt Pécsdevecser irányából Újpetre felé, majd eddig ismeretlen okból megcsúszott, és a menetirány szerinti bal oldali füves, bokros, fás útpadkára sodródott. Nekiment egy fának, a sofőr kiesett a járműből, aztán az autó nekisodródott egy újabb fának, és visszaesett az úttestre. A 45 éves újpetrei férfi könnyű sérüléseket szenvedett.

Pécsett a Zsolnay Vilmos út és a Lánc utca kereszteződésében történt a második eset: nem sokkal éjfél előtt két személygépkocsi ütközött össze. Az egyik autós kanyarodás közben vélhetően nem adta meg az elsőbbséget a másiknak, ezért az egyenesen haladó autó utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetben megsérült 19 éves pécsi férfit a mentők nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba.

A rendőrkapitányságok mindkét baleset körülményeit vizsgálják.

Kiemelt képünk illusztráció.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés