Kirabolta majd meggyilkolta munkáltatóját

A Pécsi Törvényszék március 14-én életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki társával kirabolta, majd különös kegyetlenséggel meggyilkolta munkáltatóját.

A sértett korábban egy munkahelyen dolgozott a Cs.Zs-vel, később egy társasházban is laktak, jószomszédi viszony alakult ki közöttük. Miután a vádlott anyagi helyzete megromlott, több alkalommal kért kölcsön kisebb összegeket a sértettől. 2014 januárjában a sértett egy vállalkozót bízott meg azzal, hogy lakásában kicserélje a járólapokat. Ennél a vállalkozónál dolgozott az első vádlott N.A., aki a munkálatok során tapasztalta, hogy a sértett jó anyagi körülmények között él. 2014 júniusában N.A. elmesélte barátjának S.T.-nek, hogy a sértett egyedül él és nagy értékei vannak.

2014. június 26-án reggel az első és a második számú vádlott 9 óra körül érkeztek a sértett lakóhelyére. Míg N.A. elterelte a sértett figyelmét, addig társa kivett 100 ezer forintot a sértett pénztárcájából, aki erre hamar felfigyelt, és rájött, hogy összejátszanak ellene a vádlottak. Ekkor N.A. egy henger alakú tárggyal ütni kezdte a sértettet a fején és a felsőtestén. A sértett a hálószobájában elesett.

Cs.Zs. vádlott ugyanezen a reggelen egy közeli presszóban italozott, majd elindult, hogy a sértettől korábban kölcsönkapott pénzt visszaadja. Csengetett, az ajtót pedig N.A. nyitotta ki, mert azt hitte, hogy társa jött vissza. Cs.Zs. a hálószobában meglátta a földön fekvő, szemmel láthatóan segítségre szoruló sértettet, de pánikba esett, a lakásból kirohant, a történtekről pedig senkinek nem beszélt, segítséget nem nyújtott.

Az első és a második számú vádlott további értékeket tulajdonított el, ám később N.A., attól tartva, hogy a sértett életben maradt, még aznap délután visszament a helyszínre, majd az eszméletlen sértett arcát, fejét éles-hegyes eszközzel többször megszúrta.

A Pécsi Törvényszék március 14-én kihirdetett ítéletével N.A. vádlottat, mint visszaesőt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte és 80.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. S.T. vádlottat, mint többszörös visszaesőt, lopás bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte és 100.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben. Cz.Zs. vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 490.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés