Közel 9 milliót csalt ki netes vásárlóitól a fantom-tűzifát áruló pécsi nő

A nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be azzal a pécsi nővel szemben, aki úgy hirdetett tűzifát eladásra, hogy azzal nem rendelkezett – derül ki az ügyészségi honlapon olvasható hírből

A vádirat szerint az elkövető 2019 januárja és 2019 októbere között különböző internetes felületeken és újságokban tűzifát hirdetett eladásra. A nő a hirdetésekre jelentkező sértettektől a megrendelt tűzifa ellenértékét, valamint a házhozszállítás díját előre kérte.

A sértettek az összeget a nő által megadott bankszámlákra befizették, illetve pénzküldő szolgáltatással elküldték az elkövetőnek, azonban a hirdetett tűzifa leszállítására a vádlottnak sem reális lehetősége, sem szándéka nem volt, a megvételre kínált tűzifával nem rendelkezett.

A nő 38, az ország különböző településein élő sértettnek okozott kárt, összesen 8,8 millió forint értékben.

A legsúlyosabb esetben az albertirsai sértett 28 erdei köbméter akác vételáraként 2019. október 28-én 350 ezer, 2019. október 29-én 190 ezer, azaz összesen 540 ezer forintot utalt át az elkövető bankszámlájára, a csalással okozott kár nem térült meg.

A vádiratban az ügyészség arra tett indítványt, hogy amennyiben a különös visszaeső elkövető az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy őt a Tatabányai Járásbíróság öt év börtönbüntetésre, öt év közügyektől eltiltásra ítélje, valamint kötelezze a sértetteknek okozott kár megfizetésére.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés