Lánc utcai lakástűz: egy 9 hónapos csecsemőt is ki kellett menekíteni az épületből (FOTÓK)

Hirdetés

Összesen 80 embert menekítettek ki a tömbházból, köztük egy csecsemőt is, aki rosszul lett a füsttől. Fotók.

Ahogy arról hírt adtunk, pénteken egy ötszintes Lánc utcai társasház második emeleti lakásában keletkezett tűz, ahova a pécsi tűzoltók nagy erőkkel, öt kocsival érkeztek ki.

A megyei katasztrófavédelem oldalán olvasható, hogy a tűzoltók kiérkezésekor a második és harmadik emelet füsttel telítődött, az érintett lakásban pedig egy kanapé lángolt, amit a tűzoltók két sugárral oltottak el.

Valamennyi lakót kiterelték az udvarra, több gyermeket és felnőttet is kihoztak az épületből, köztük egy 9 hónapos csecsemőt is, aki rosszul lett a füsttől.

A katasztrófavédelem fotói a helyszínről:

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint összesen 80 fő hagyta el az épületet (korábban 50 főről írtunk).

Mint írják, miután a tűzoltók kiszellőztettek, átvizsgáltak valamennyi lakást – a tűzzel érintettet hőkamerával is – a lakók visszatérhettek otthonaikba.

A helyszínen a mentőszolgálat szakemberi is kint voltak több járművel, ők a lakókat vizsgálták meg és látták el.

A tűzben az érintett lakás teljesen kiégett, onnan információink szerint egy férfit vittek kórházba életveszélyes állapotban.

A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat az eset jellege miatt tűzvizsgálati helyszíni szemlét folytatott le, amelynek célja a tűz keletkezési okának felderítése.

Hirdetés