Letartóztatták a vajszlói drogkereskedőt

A Pécsi Járásbíróság október 24-én elrendelte annak a vajszlói férfinak a letartóztatását egy hónapra, akinek autójában, illetve a lakásán megtartott kutatás során több mint 3 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök.

A Pécsi Törvényszék közleménye szerint a Siklósi Rendőrkapitányság járőre október 21-én délelőtt a vajszlói útszakaszon intézkedés alá vonta a személygépjárművel közlekedő gyanúsítottat. Az ellenőrzés során a csomagtartóban több dobozban kábítószergyanús ismeretlen növényi anyagmaradványt találtak.

A gyanúsított lakóhelyén tartott kutatás során további kábítószergyanús anyagok kerültek elő. Az eljárás során megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a gyanúsított 2018 év elejétől kezdve rendszeresen értékesített kábítószert.

A bíróság a letartóztatás elrendelésének indoklásában kifejtette, hogy megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára – a bizonyítást veszélyeztetné azzal, hogy tárgyi bizonyítási eszközt semmisítene meg vagy rejtene el, illetőleg  a tanúkkal összebeszélne, vallomásaikat egyeztetné.

Miután a gyanúsított édesanyjával él szegényes körülmények között, megalapozottan tartani lehet attól is, hogy a terhére rótt bűncselekményt mint keresetkiegészítő tevékenységet folytatná.

A végzés végleges.

Hirdetés