Lezárult a nyomozás a szilveszteri gyújtogató ellen

Befejezték a vizsgálatot a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki fel akart gyújtani egy házat Berkesden még tavaly szilveszterkor.

Emberölés előkészülete, valamint közveszélyokozás előkészülete miatt nyomozott a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság egy 32 éves berkesdi férfi ellen.

A férfi még 2019. december 31-én este bement egy berkesdi családi házba, ahol szerelemféltésből fenyegetőzni kezdett, és arra akarta kényszeríteni az ott lakó nőt, hogy vele menjen. Ám a nő ezt visszautasította, mire a férfi közölte, hogy akkor bizony felgyújtja őt és a házban lévő mozgáskorlátozott férjét is. Ezután több liter benzint locsolt szét a lakás padlójára, a bútorokra, valamint a nő ruhájára. Megpróbálta meggyújtani a szétlocsolt üzemanyagot, ám ez nem sikerült neki. A benzin belobbanása esetén a lakóhelyiség teljesen kiégett volna.

A rendőrök három órán belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit, majd előállították a rendőr-főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság 2020. január 3-án elrendelt.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés