6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírekLopott, ütött-vágott, rongált, fenyegetett – rács mögé kerülhet

Lopott, ütött-vágott, rongált, fenyegetett – rács mögé kerülhet

Nem jogerősen 2 év 9 hónap börtönt és 3 év közügyektől való eltiltást kapott önbíráskodás, garázdaság, két rendbeli testi sértés és lopás miatt H. L. vádlott a Pécsi Járásbíróság 2018. május 10-i döntése értelmében. Továbbá elrendelték még 1 év és 7 hónap szabadságvesztés végrehajtását egy korábbi büntetőeljárásból kifolyólag. 

A bíróság egyesített három büntetőeljárást a vádlottal szemben, így hozott ítéletet.

2015. december 9-én a vádlott egy pécsi, helyi járatú buszon szólalkozott össze ismerősével, aki 500 forinttal tartozott neki. Az illető veleszületett betegsége miatt bal végtagjait nem tudta használni. A vádlott követelte a pénzt, vagy ehelyett karóráját, különben meg fogja verni. Fenyegetően lépett fel, öklét rázta, mire a sértett megijedt és a buszról leszállván átadta a 8000 forint értékű órát. A vádlott pedig elment a megállóból.

A kár megtérült, mivel a nyomozás során a hatóság lefoglalta azt és visszaadta a sértettnek.

2016. április 27-én a délutáni órákban a vádlott, két ismeretlen társával bement egy lakásba, ahol a sértett élettársával és gyerekeivel lakott, és a férfi élettársát kérdőre vonta azért, mert a fia a korábbi élettársát elszerette. A vádlott ott tartózkodása során a sértett nőt egy alkalommal megütötte, a sértett élettársa a védelmére kelt, őt szintén megütötte. Majd az élettársa védelmére kelő nőt további 3-4 alkalommal ököllel és egy borosüveggel is megütötte. A vádlottat a vele lévő két ismeretlen személy felszólította cselekménye abbahagyására, és a sértettek lakásából kivezette. A vádlott ekkor megfenyegette a sértetteket, hogy ne merjenek kimenni a házukból, mert „le lesznek vadászva”. A vádlottat az udvaron ismerősei elengedték, aki a kezében lévő borosüveggel, erősen feldúlt állapotban a sértettek lakásának ablakát betörte. A vádlott viselkedésére és a három gyerek erős sírására egy férfi kijött a szomszédból. Miután a vádlottat két ismerőse kihozta a lakásból, az udvaron elengedték és távoztak, nyitva hagyva maguk után a kaput, melyen a szomszéd két kutyája kiszökött, a vádlott később távozott. A szomszéd férfi a kutyák keresésére indult, és utolérte a vádlottat, aki kérdőre vonta, hogy miért követi őt. A szomszéd elmondta, hogy kutyáit keresi, de a vádlott indulatosan egy alkalommal őt is megütötte, majd beszállt ismerősei gépkocsijába és társaival együtt elmenekült a helyszínről.

Időközben a lakásban lévő sértett értesítette a rendőrséget. A lakásban a sértett férfi és nő 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek. Szomszédjuk nem tett feljelentést a vádlott ellen. A vádlott az ablak betörésével 7.835 forint kárt okozott a sértetteknek, ez nem térült meg.

Figyelemmel a vádlott erőszakos, agresszív magatartására, az elkövetés helyére és idejére, alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

2016. május 11-én, a kora délutáni órákban a vádlott egy pécsi nagyáruházban, a mellékhelyiség előtti területről eltulajdonította egy sértett férfi pár percre őrizetlenül hagyott szatyrából a sértett tulajdonát képező pénztárcát a benne lévő 45.000 forint készpénzzel és bankkártyájával együtt. A kár nem térült meg.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést, így az ítélet még nem jogerős.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő