Meghalt az elütött biciklis, nem álltak meg segíteni

Halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat az ügyészség egy biciklis tavalyi halála kapcsán.

Az ügyészség közlése szerint a két férfi 2016 októberében az egyik este 8 óra körül Kórós községből közlekedett Szaporca irányába. A gépkocsivezető az autót 70 km/h sebességgel vezette, azonban az autóval indokolatlanul áttért a menetirány szerinti baloldalra, mikor vele szemben közlekedett a sértett kerékpárjával.

A gépkocsivezető vészfékezést hajtott végre, azonban így is, mintegy 50 km/h sebességgel, elütötte a sértettet, aki az úttest melletti árokba esett. A két férfi a gépkocsival megállt, azonban nem nyújtottak segítséget a baleset során sérülést szenvedett kerékpárosnak, a balesetről nem értesítették a mentőket, rendőrséget, hanem továbbhajtottak és otthonukba távoztak.

A sértett halála a baleset következtében néhány percen belül beállt, ezért életének megmentésére akkor sem lett volna lehetőség, ha azonnal szakszerű ellátásban részesül. A gépkocsi vezetőjének cselekménye halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása, míg utasának a segítségnyújtás elmulasztása volt, mely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétel 1-5 évig terjedő szabadságvesztés, közölte az ügyészség.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés