5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapKékhírekMentőápolóra támadt Pécsett – most elítélték

Mentőápolóra támadt Pécsett – most elítélték

A Pécsi Járásbíróság szeptember 5-én B. I. vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 90 nap elzárásra és 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, közölte a bíróság. Az illető egy mentőápolóra támadt.

A bíróság közlése szerint a vádlott 2016. január 31-én Pécsett, az esti órákban ismerősével, annak lakásán italozott. Ismerőse ennek hatására rosszul lett, ezért a vádlott 20 óra körül mentőt hívott. A kiérkező két mentőssel szemben a vádlott agresszívan viselkedett, szidalmazta, próbálta leköpni őket, miután a mentősök közölték vele, hogy őt kísérőként nem szállítják a kórházba, kizárólag az ápolásra szoruló ismerősét.

A vádlott ezt követően az egyik mentőápolót a mentőkocsi ajtajának nekilökte, két alkalommal az irányába ütött, azonban a sértett kitért az ütések elől. Majd a két mentős, annak érdekében, hogy megakadályozzák a további bántalmazást, lefogták és földre vitték a vádlottat és a rendőrség kiérkezéséig ott tartották. A vádlott a rendőrök jelenlétében is folytatta a kiabálást, többször el akarta hagyni a helyszínt, így vele szemben testi kényszert is alkalmaztak.

A közfeladatot ellátó, mentősként dolgozó sértett a történtek során 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülések miatt tett feljelentést.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vették, míg az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, így a határozat még nem jogerős.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő