Négy év után ismét rács mögött a pécsi drogkereskedő

A Pécsi Ítélőtábla súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2014–2015 során Pécsett marihuánát és biofüvet adott el több személynek.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a büntetett előéletű 26 éves vádlott férfi 2014. szeptember 19-én szabadult feltételesen szabadságvesztés büntetéséből. Mivel
munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, elhatározta, hogy kábítószert és új pszichoaktív anyagot fog árusítani és e bevételből tartja el magát.

2015 májusáig a vádlott ismeretlen forrásból különböző kábítószereket és új pszichoaktív
anyagot vásárolt, amelyeket a lakásában tárolt, porciózott, majd eladott. A vádlottal a
vásárlói telefonon vették fel a kapcsolatot, a kábítószer átadására pedig Pécs területén
nyilvános helyen került sor.

2014 szeptembere és 2015 májusa között a vádlott marihuánát és szintetikus kannabinoidokat tartalmazó növényi törmeléket, biofüvet adott el több személynek. Az eljárás során azonban a biofű pontos hatóanyagtartalma nem volt megállapítható és az sem, hogy a vádlott az eladásból milyen jövedelemre tett szert.

Lakossági bejelentést követően a vádlottnál házkutatást végeztek, amely során
kábítószereket is lefoglaltak.

A vádlott a vádirat kézbesítését követően a tárgyalásokon nem jelent meg, ismeretlen helyre távozott, európai, majd nemzetközi elfogatóparancs kibocsátása után 2017. július 28-án Tenerifén fogták el. Bíróság elé állítására csak ezt követően kerülhetett sor.

A Pécsi Törvényszék a vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre, forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt, mint visszaesőt 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla a vádlott büntetését 8 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra súlyosította, az ítélet jogerős.

Hirdetés