Nem szerette a cukorborsót, fejszés-sodrófás párbajig eszkalálódott a vita

Jogerősen 1 év 8 hónap börtönre ítélte a Pécsi Törvényszék előkészítő ülésén, M.I. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A végrehajtást 4 évre felfüggesztették.

A bíróság által megállapított tényállás szerint M.I. vádlott és a sértett házastársak. Még tavaly október 3-án, ittasan tért haza a férfi, majd számonkérte feleségét, hogy miért cukorborsófőzeléket készített ebédre. Ez elég is volt, az indulatok a tetőfokára hágtak, a sértett pofon vágta a vádlott férfit.

„Most kimegyek a fejszéért és agyon ütlek te!” – hangzott a fenyegetés. És valóban kiment a fejszéért, és valóban akarta ütni. A sértett magához vett egy sodrófát, és mialatt a ház bejárata előtt veszekedtek, a férfi hadonászott kezében a fejszével, a nő pedig a sodrófával többször a férfi kezére csapott. Ám a férfi megragadta a sodrófát, kitépte felesége kezéből, aki így a ház előtti lépcső aljára zuhant.

A férfi kis erővel, a balta fokával fejbevágta a földön fekvő asszonyt, akinek a feje azonnal vérezni kezdett. A vádlott ezután biciklire ült, és elhajtott. A sértett nő segítségért kiabált, a szomszédja meghallotta és rögvest értesítette a mentőket.

A sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A balta fokával történő ütés a sértett koponyaboltozatán lecsúszott, emiatt az életveszélyes sérülés bekövetkezése kizárólag a véletlenen múlt.

Hirdetés